Az ügynökvád

<p>Az elmúlt pár hétben sokan találgatták, vajon mivel próbálja majd bemószerolni volt kollégiumi szobatársát Simicska Lajos, de amit a hétvégén tett, az mindent felülmúlt.</p>

A Fidesz huszonöt évig regnáló első számú gazdasági háttérembere azzal jött elő, hogy Orbán Viktor az előző rezsim idején ügynök lehetett és róla is jelentett. Ezzel állítólag a magyar miniszterelnök szembeköpte a teljes magyar társadalmat, a rendszerváltást, és gyakorlatilag semmissé tette mindazt, amit az elmúlt huszonöt évben elért. Simicska ezt azzal látja bizonyítottnak, hogy eltűntek a róla (Simicskáról) szóló kommunista titkosszolgálati anyagok, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy Orbán volt az egyik ráállított ügynök. A történet természetesen még Simicska szerint sem bizonyítható, mert az iratok már Moszkvában vannak, azokkal zsarolja Putyin Orbánt, ezért közeledik a kormány Oroszországhoz. „Állítólag volt még egy ember, aki ezt bizonyíthatta volna, de már nem él, mivel megfulladt a káposztától” – mondta egy tévéinterjúban Simicska. Ez volt az a pillanat, amikor majdnem leköptem üdítővel a tévét, mert nem bírtam tovább röhögés nélkül. Magyarország első számú fideszes oligarchája azzal vádolja Magyarország első számú politikusát, hogy kommunista ügynök, s közben Móricz Zsigmond egyik novelláját plagizálja, melyben Kis János megfullad a káposztától. Nem tudni, hogy a káposztás szálnak van-e külön jelentősége, de az biztos, hogy Simicska minden várakozásunkat egyszerre múlja felül és alul. Miután Orbán gyakorlatilag kivezette az állami reklámokat a Simicska-médiabirodalomból, és Simicska a magyar politikai közbeszédet sosem látott mélységekbe lökte, ejakulátumnak nevezve a miniszterelnököt, mindenki azt várta, hogy mivel zsarolja meg Simicska Orbánt. Mindenki azt várta, hogy valamilyen titkos számlára derül fény, azt árulja el Simicska, hogyan rakták közösen zsebre a fél költségvetést. Ehhez képest Simicska valami olyannal jött elő, ami egyszerre bizonyíthatatlan és elcsépelt, illetve rettenetesen komoly. Bizonyíthatatlan, mert állítólag Magyarországon nincsenek már ilyen iratok, illetve a meglevőek hiányosak, és elcsépelt, mert az elmúlt huszonöt évben mindenkire rámondták már, hogy besúgó volt, aki 1989 előtt töltötte be a 18. életévét.

A létező-nem létező ügynöklista a demokratikus Magyarország talán legnagyobb szégyene. A magyar politikai elit képtelen volt olyan törvényt alkotni, amellyel még idejében pontot tehetett volna az egész történet végére, s már rég nem lehetne senkit zsarolni, csontvázak sem lennének a szekrényekben. Jó példaként áll Magyarország előtt Szlovákia és Csehország, ahol ezt még a kilencvenes években letudtuk, később a Nemzeti Emlékezet Hivatalának segítségével fel is dolgoztuk, és ma senkinek sem jut eszébe politikailag vagy más módon előszedni bárkit azért, mert ügynök volt. Volt egy rövid időszak, amikor közéleti szerepet sem vállalhattak a volt ügynökök, de az idő lassan egyfajta kollektív megbocsátássá szelídítette az egészet. Szlovákiában senkit sem ítéltek letöltendő börtönbüntetésre azért, mert az ŠtB-nek dolgozott. A szlovákiai magyar közéletben is számos emberről derült ki, hogy jelentett, de elég idő telt el azóta, hogy az egykori besúgók és besúgottak akár egymás között is tisztázzák a történteket.

Magyarországon a kilencvenes években a baloldalnak és a liberálisoknak, majd 2010-től az Orbán-kormánynak volt mostanáig kétharmada. A Fidesz az egész országot megváltoztatta, mindent a feje tetejére állított, de az ügynöktémához nem nyúlt. Ez védhetetlen. Épp emiatt történhet meg, hogy valaki magát a kormányfőt vádolja ügynökmúlttal, és gyakorlatilag nincs hogy védekeznie. Így nem tudunk mást mondani, minthogy egyék meg együtt, amit főztek. A Lajos meg a Viktor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?