Az örökség

Nem lehet egyértelműen válaszolni arra a kérdésre, nagy miniszterelnöke volt-e Magyarországnak Antall József. Mindazok, akik a környezetében kezdtek politizálni, majd a keze alatt, a közvetlen irányítása és hatása alatt dolgoztak, nyilván magabiztos igent mondanak. Egybehangzóan mesélik: a hatása alá kerültek, úgy érezték, nemcsak önmagában azzal írnak történelmet, hogy rendszerváltást vezényelnek le, hanem azért is, mert azt úgy teszik, ahogy ő elképzelte.  Politikai ellenfelei, játszmáinak kárvallottjai feltétlenül árnyaltabb képet festenek róla, azok pedig, akik valójában objektív okok miatt lettek egyfajta vesztesei a rendszerváltásnak, egyenesen vele azonosítják azt a folyamatot, amely nyomán biztos megélhetésüket, nyugdíjukat és a Kádár-rendszer nyújtotta álbiztonságot elveszítették. És ez is természetes, ugyanígy járt volna bárki más, ha 1990 késő tavaszán kormányt alakíthat Magyarországon. Bár az, hogy Antall leginkább a húszas-harmincas évek világát, annak hangulatát igyekezett visszahozni, csak rontotta az esélyeit: 40 év kommunizmus, és annyi megkötött (bevallott vagy szégyenkezve elhallgatott, netán fel sem fogott) kompromisszum után, ennek zökkenőmentes társadalmi elfogadásában hinni nemcsak idealizmus volt, hanem hatalmas politikai hiba is.  Ettől azonban Antallnak kétségtelenül volt egy víziója: a polgári, alkotmányvezérelt, több kérdésben belső megegyezésre kényszerített, piacgazdaságban élő társadalom. Ennek megteremtésére tette fel - és esetében ez szó szerint értendő - az életét, vagy legalábbis az 1989 utáni éveit. És ezért érezhetné (vagy érzi, ha létezik valahol örök kormányfői páholy, ahonnan visszanéz), hogy kár volt.  Magyarország ma nem klasszikus értelemben vett polgári társadalom, hanem többek szerint inkább egy, a 21. századba átültetett feudális világ. Az alkotmány nem iránytű, hanem eszköz, míg a piacgazdaságnak olyan formája képződött le, ahol nem létezik jóformán egyetlen ügylet sem, amely mögött ne kezdene el valaki mutyit vagy gyanús összefonódást keresni - és nem ritkán nem alaptalanul.  Egyetértés és összefogás pedig nem hogy általában nincs, de még olyan alapvető (és kötelező) ügyekben sem, mint a külpolitika, vagy legalább a határontúli magyarok ügye.  Magyarország helye Európában van, állította Antall József, és nyilván az akkor még szűkebb közösségre gondolt. Hát ott van, ez a vágy legalább teljesült. És itt álljunk is meg. Ne firtassuk, hogy ott aztán mit csinál, kik röhögnek rajta vagy hörögnek, ha csak a neve szóba kerül.  Maradjunk annyiban, hogy ennyi mégis teljesült az örökségéből, és hagyjuk, hadd nyugodjon békében.  A szerző magyarországi publicista