Az euró görög tragédiája

Súlyos a kollektív amnézia, ezért nem árt feleleveníteni Görögország többszöri megmentésének sztoriját. Amikor az ország 2010-ben a csőd szélére került, a mentőövet dobni szándékozók egyebek között úgy érveltek, azért van szükség pár tízmilliárd euróra, hogy megmentsék az országot az államcsődtől (szolidaritás a görögökkel), megakadályozzák a krízis továbbterjedését, meg az eurózóna szétesését. Aztán az első mentőcsomag 110 milliárdra hízott, majd a 2012-es másodikkal együtt 240 milliárdra. De ez sem volt elég, először átmeneti eurós mentőalap kellett, majd ezt kellett megnövelni, s végül állandó mentőalapot létrehozni. Eközben az Európai Központi Bank (EKB) párhuzamos mentőakciókat folytatott: görög államkötvényeket vásárolt a másodlagos piacokon, illetve elfogadta azokat fedezetként a bankoknak adott hiteleknél, életben tartva ezzel a görög pénzügyi szektort. Az eredmények: Görögország azóta kétszer csődbe ment (2012ben a magánbefektetők leírták az általuk birtokolt görög adósság névértékének 53,5%-át, majd a mentőalaptól kapott hiteleket is átstrukturálták hosszabb futamidejű és alacsonyabb kamatozású kötvényekre), a válság pedig továbbterjedt a periféria többi államára. 2015 elején ott tartunk, ahol 2010-ben: görög államcsőd fenyeget…

A fő gond az, hogy az euró megteremtése (bár sok gazdasági racionalitás is állt mögötte) a német újraegyesítés körüli politikai alku eredménye volt, és a politika azóta is gyakran fölülírja a gazdasági ésszerűséget. Kialakult egy klub, ahonnan nem lehet kilépni (sem senkit kizárni), mert nincsenek rá szabályok. Ahogy egy esetleges államcsőd kezelésére sem. Az eurózóna története a nem létező szabályok és a létező szabályok be nem tartásának a története.

Szemelgessünk csak a görög példákból. Bár a többiek is kreatívan könyveltek és az elbírálás is kellően „rugalmas” volt, a görögök egyenesen meghamisították a statisztikákat, hogy teljesíthessék a bejutási (maastrichti) kritériumokat. Ezért minden normális klubból repülnének, de az EU-ban erre nem voltak szabályok. Az államháztartási hiány 3% alatt tartására viszont voltak (Stabilitási és Növekedési Paktum). Ezt a görög kormányok minden évben módszeresen és nagy különbséggel megszegték. Szankció nem volt (másokkal szemben sem), mert a büntetést a tagállamok pénzügyminisztereinek kellett volna jóváhagyni… Aztán az EKB is „kivételt tett”, megszegve saját szabályait, amikor kölcsönei fedezeteként bóvli minősítésű görög állampapírokat fogadott el.

Felmerül a kérdés, hogyan működhet egy valutaövezet egyszerű, átlátható, betartható szabályok nélkül, illetve mire vannak a szabályok, ha rendszeresen megszegik azokat, és menynyire komolyak, ha még semmilyen szankcióra nem került sor?

A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója