Amit a szél összehordott

Először volt a döbbenet. Mutatja a tévé a tátrai felvételeket, micsoda pusztítás, beugrik a tiszai cián, a prágai árvíz, vizuálisan egyáltalán nem hasonlítanak, de akkoriban éreztünk ilyesmit. (Bár a budapesti tévék a Tátra helyett napokig makacsul ragaszkodnak egy Fülöp-szigeteki tájfunhoz, amiről képet se tudnak adni, pedig anélkül nem ér semmit egy Fülöp-szigeteki tájfun.)

Aztán lassan kiderül, hogy az időjárás valóban csak azért van, hogy legyen min szörnyülködni. Mindenkinek. Kamera elé terelt erdészek és tátraalji polgármesterek nyilatkoznak az első nap könnybe lábadt szemmel, a néző se tehet mást, fátyolos a tekintete, a földművelési miniszter is olyan sírós, sírósas-katasztrófafilmeses az egész, a Magas-Tátra megsemmisült, sose lesz már olyan, mint volt. Aztán hirtelen versenyfutás kezdődik az idővel. 5-7 év alatt, aztán 10, majd elhangzik, hogy 20 év alatt heveri ki ezt a természet, mondják ezt már a politikusok. Erre Mečiar bejelenti, hogy szerinte 50, és ezután már valóban csak százat mondhat mindenki. Bárki. Mondják is, száz, kivéve a Szlovák Nemzeti Párt valamelyik, tán Prokeš-féle szárnyát (mindegy, mert maguk se tudják), amelyik megállapítja, hogy semmi tragikus nem történt, csak fújt egy kicsit a szél, ne nagyítsák már fel a dolgokat az MKP miniszterei, merthogy az első két napon illetékesként ők nyilatkoztak. Sokkal nagyobb károkat okoz a kormány, és az igazi gondokat most egy időre elfújta a szél. A gondolat nem új, tájainkon ellenzéki és parlamenten kívüli pártok mondtak már ilyet természeti katasztrófák idején, mert mi mást mondhatnának.

Palko belügyminiszter is elunja a magyar miniszterek dominanciáját, és két nap múlva bejelenti, tulajdonképpen ő irányít és ellenőriz mindent, és megmenti a Tátrát a szlovák nemzetnek. A tilalom ellenére erdőben kószálókra vadászó tévéstábnak pedig arra beszéli ki magát egy pofa, hogy látta ugyan a híradóban Simon Zsoltot beszélni valami erdőjárási tilalomról, de nem értette, mert rosszul fejezte ki magát a magyar miniszter. A környezetvédők azt mondják, 70-80 éve lett elrontva az egész, mert monokultúrát telepítettek a Tátrába. Én is úgy gondolom, a Monarchia szétesése után lettek itt elrontva a dolgok.

A tátrai vendéglátósok két nap után ébrednek és felhívást tesznek közzé: Gyertek, kedves katasztrófaturisták vastag pénztárcával hozzánk, biztosan látni akarjátok a pusztítást és szörnyülködni egy jóízűt, még a negyvenkoronás, egyórás parkolási díjat is lejjebb visszük, talán, és a felhívásnak olyan sikere van, hogy az idei szezon valószínűleg a legjobbak közé fog tartozni. Hiszen mindenkiben ott lapul a katasztrófaturista, és figyelmeztetni sem illetlenség erre.

Amikor már mindenki mondja a magáét, hogy erdőt telepítsünk-e vagy síterepet, mennyi rönköt hordjunk le a hegyről, mennyit hagyjunk fenn, és permetezzünk-e szú ellen, továbbá hogy nem történt katasztrófa, a természet azt végezte el, amit nekünk kellett volna rég, lehet fejleszteni, nos ekkor Mikuláš Dzurinda mindenkit megkért, hogy mondja a magáét... Még az ellenzék is. Kivéve a kommunistákat, ők ne mondják, mert ők kommunisták, tehát kimaradnak az újjáépítés megtervezéséből. A kommunisták annyit tudnak ehhez hozzátenni, hogy adakozzon az egyház is, és ne üljön a hívek pénzén.

Szóval nem tudom, mit gondoljak egy egyszerű orkánról. És ezek után mit gondoljak egy népszavazásról, ami nem is arról szól, amit kérdeznek.