Alázat és mítoszok

Szinte látni már nagymellényű politikusok és még nagyobb mellényű pénzosztó hivatalnokok értékeléseit, melyek szerint a szlovák vízügyi szférának köszönhetően kerülték el az országot a csehországihoz, németországihoz vagy ausztriaihoz hasonló katasztrófák. Szinte látni már, hogyan harsogják túl egymást a „felelős” politikusok, kérve még több pénzt, még több támogatást még több betonra. És szinte látni, miként alakulnak ki a Duna valóban minden eddig tapasztaltat felülmúló vízállásának újkori mítoszai. A Duna szabályozása alapiskolás tananyag. Széchenyi nevét a lótenyésztés és a tudományos akadémia mellett lehetetlen a folyószabályozás nélkül emlegetni. Bécs, Budapest és Pozsony, eltekintve a történelmi városközpontoktól, a 19. század második felének termékei. Ahogyan ma Budapestet, de főleg Pestet, Pozsonyt és Bécset ismerjük, az egy nagyjából 150 évvel ezelőtti urbanisztikai elképzelés eredménye. E három város eleve úgy épült fel, hogy a Duna, méghozzá a szabályozott Duna a városrendezési tervek kiindulási alapja volt. Ezért léteznek olyan rakpartok, amelyeket ismerünk, ezért léteznek a városok fölött és alatt területek, amelyeket ellephet (és el is lep) a víz. Az, hogy Prágától eltérően a pozsonyi ár csak turisztikai látványosság és esti séta programja lett, nem véletlen, és csak szerencse kérdése, hogy ekkora mennyiségű víz nem hetekig marad a nyakunkon, és nem rongálódik meg a gátrendszer.

E sorokat írva még nem tudni, mi lesz Budapesten, de a legborúlátóbb katasztrófa-szakértők sem látják ma a Kossuth teret víz alatt. Pozsonyban 8-10 napig képes lenne ellenállni az évszázados víznek és a belvárosban csak ezután kellene csónakba szállni. Bécset hasonló módon kerülte el az ár. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy a víz kiszámíthatóan jött, és az illetékesek végre megmutathatták, hogy valóban felelősök. Kivéve talán a dévényi polgármestert, aki éppen szabadságát töltötte. Feltehetően újabb mítoszok keringenek majd Bős körül. Például a Pozsonyban már szállóigévé vált mondat: „A magyarok örülhetnek, hogy Bős megmentette Budapestet.” Nos, nem mentette meg. Még fogalmunk sincs, mi lesz Budapesten, azt viszont már most tudni, hogy a Bősön szabályozott és felfogott víz a Csallóközt és a Szigetközt, valamint a Duna szlovákiai szemmel nézett „alsó” szakaszát védte, védi. Tehát azt a Csallóközt is, amely az ország élelmiszerraktára, és amelynek elöntéséről és a bekövetkezhető károkról nagyon friss, nem is negyvenéves adatok állnak a rendelkezésünkre. A nagymellényű fontoskodás helyett talán jó lenne megszívelni a Duna mentén élő emberek higgadtságát, évszázadok alatt megszerzett éltető és óvó alázatát. Mert hát Petőfinek máig igaza van: „Azért a víz az úr!”