Aki verekedni akar, talál hozzá botot

Képzeljék el, hogy egész évben kérik az államot, magyaráznak, érvelnek annak érdekében, hogy megkapják a 45 400 000 koronát a 2007-es évre a középhullámú sugárzásra. Mert a törvényből eredően joguk van hozzá, erről szól a Szlovák Rádióról szóló törvény 21. paragrafusa 1. bekezdésének b/ pontja. Megkapják a 45 400 000-et, csakhogy nem a középhullámra, hanem a nemzetiségek nyelvén sugárzott adásokra, és nem januárban, hanem október végén. Három lehetőségük van:

Az első: visszaadják a támogatást, mert ilyent soha nem kértek, bár az összeg megegyezik a középhullámú sugárzásra igényelt összeggel. Miért küldene a kormány olyan pénzt, amelyről úgy gondolja, nem használják fel?

A második: megpróbálják kiszámítani, elméletileg mennyibe kerülne a nemzetiségek nyelvén sugárzott adás, és a maradék összeget visszaküldenék. Elméletileg azért, mert az összeg egy részét nem tudnák megfelelő számlákkal és szerződésekkel igazolni, valamint azért, mert a teljes összeg nem egyszerű többszöröse az órabérnek. Miért szabna a kormány olyan feltételeket, amelyeket nem lehet teljesíteni?

A harmadik: a támogatást pontosan arra használják, amire kérték, azaz a középhullámú sugárzásra, amelyen 2007-ben a Pátria rádió műsorát sugározták a nemzeti kisebbségnek. Ezt az adott évre a műsorstruktúrával úgy határozták meg mint a nemzetiségek nyelvén folytatott sugárzást (10, 12, ill. 14 óra naponta) a leghallgatottabb időben, az úgynevezett prime time-okban, és az off time-okban szlovák nyelvű kiegészítő programok sugárzásával, amelyeket a Regina rádióból vesznek át. A prime time-ba azonban komolyzenét is besoroltak, amelyet a Szlovák Rádió archívumából vettek át. Mert meggyőződésük, hogy ezt a Pátria rádióban a nemzetiségeknek meg kell kapniuk. Vajon miért nem határozhatta meg a dotációt arra a célra, amelyre önök kérték?

Más lehetőség nincs.

Mind a három lehetőség kockázatos. Ha visszaadják a pénzt, fennáll a veszélye, hogy kikapcsolják a középhullámot, amely felmondási időben van, és a nemzetközi botrány veszélye is fenyeget. Ha megpróbálják kiiktatni a kiegészítő műsorokat, minden kalkuláció megkérdőjelezhetővé válik, mert több lehetőség van, nem szólnak róluk szerződések, a TBDS-szel kötött szerződésben nem szerepel a műsorstruktúra, csak a teljes szolgáltatás sugárzása, és azt kockáztatják, hogy nem értették meg, pontosan mire is adta önöknek a pénzt a kormány. Valamilyen ajándékot kaptak. Bármihez kezdenek vele, nem lesz jó vége.

Így aztán megfontolják, melyik lehetőséget válasszák, és azon töprengenek, miért kapták az összeget nem szokványos kormányhatározattal. S arra a következtetésre jutnak, bármelyik lehetőséget választják, azt kockáztatják, hogy nem teljesítik a kormányhatározatot. Ez nem kötelező érvényű önökre nézve, míg alá nem írják az illetékes minisztériummal a szerződést, amelynek megfelelően elkölthetik az összeget. Ezért várják a szerződésjavaslatot. A szerződésben a szokásos megállapítások mellett a következő mondatot találják, idézem: „A 45 400 000 koronát a Pátria rádió programszolgáltatásának URH-sávon, középhullámon és szatelliten való sugárzásához szükséges kiadások fedezésére fogják használni.” Ezért a harmadik lehetőséget választják, aláírják a szerződést, teljesítik, a TBDS társaságnak minden számláját kiegyenlítik, amelyek a Pátria rádió nemzeti kisebbségeknek sugározott adásaira vonatkoznak, s amire nem elég a támogatás, azt az üzemben tartási díjból fizetik ki.

A kormány alelnöke azon nyomban gyanút fog, hogy olyan dologra költötték a pénzt, amelyre nem volt meghatározva. A parlamenti bizottságban a kulturális minisztérium államtitkára kijelenti, hogy a Szlovák Rádió vezetése megszegte a költségvetési szabályokat. Az Állami Számvevőszék azonnal megkezdi az ellenőrzést, amelynek azt kell kiderítenie, mit vétett a rádió. Így aztán bemutatják a szerződéseket, a szerződéskiegészítéseket, a számlákat, az elszámolásokat, a programstruktúrát, az adók listáját, megmagyarázzák, miért sugározott a Pátria 24 órát és nem tízet, és ismét várnak: a vizsgálat eredményére. A döntés salamoni: az Állami Számvevőszék nem állapította meg, hogy megszegték a kulturális minisztériummal kötött szerződést, amely szerint költötte a pénzt a rádió, ez nem is volt lehetséges, de megállapította, hogy a TBDS-szel kötött szerződés januári kiegészítése, amelynek értelmében a Pátria rádió napi 24 órát sugárzott, nem volt gazdaságos, megsértette a költségvetési szabályokat, tehát a törvényt is. Hiába magyarázzák az idő paradigmája összefüggéseit – képtelenség januárban olyan szabályok szerint szerződést kötni, amelyeket csak október végén kapnak meg, lehetetlen megszakítani egy üzleti kapcsolatot, amely tíz hónapja kölcsönösen korrektül működik, és visszamenőleg újat kötni, lehetetlen egy évre visszamenőleg megváltoztatni a sugárzási körzet műsorstruktúráját, képtelenség tíz órát sugározni azokon az adókon, amelyekre 2004-ben 24 órás sugárzási szerződést kötöttek 2007 végéig. És nem lehet kizárni a Pátria rádióból a szlovák nyelvű műsorokat, a komolyzenét és mindazt, amit a kisebbségek nyelvén nem sugároztak.

Így is intézkedni kell. Intézkednek: először új, takarékos szerződést kötnek a TBDS-szel, melynek értelmében a Pátria rádió 2008-ban már csak 10 órát sugároz – holott azt gondolják, hogy ez nagyon szerencsétlen húzás, a kisebbségeknek hátrányos, és kikapcsolják a fölösleges adókat –, 2007 végéig ezt nem lehetett megtenni. Utána kiadnak egy belső rendelkezést arról, hogy ezentúl már nem lehet szerződésbe foglalni és használni a támogatást, amelyet nem kérvényeztek, hogy még véletlenül se lehessen megkérdőjelezni a felhasználását. És kötelezettséget vállalnak, hogy soha többé nem kérnek támogatást a középhullámú sugárzásra, holott erre nincs is szükség – ezt megoldotta önök helyett a parlament, amely az új üzemben tartási díjról szóló törvényben módosítást hajtott végre a Szlovák Rádióval kapcsolatban – egyszerűen kihagyta azt a csúnya „b” betűt a 21. paragrafus 1. bekezdéséből, az államnak már nem kell fizetnie a középhullámért.

Mindez nem elég. Fejeknek is hullani kell. Az Új Szó azt írja, bizonyára a csend közvetítésére dobtak ki az ablakon milliókat. Az Állami Számvevőszék szóvivője komolyan kijelenti, hogy a rádió valószínűleg visszaad 7–10 millió koronát. Nem világos, hogyan jutott ezekhez a számokhoz, az Állami Számvevőszék egyetlen kiegyenlített számlát sem minősített vitathatónak. A kormány alelnöke győzelemittasan lép színre a televízióban. Igaza volt, a rádió menedzsmentje megsérti a költségvetési szabályokat, és felkéri a Rádiótanácsot, lépjen. És ismét néhány választási lehetőség van: vagy meggyőzik a Rádiótanácsot, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy a minisztériummal kötött szerződésnek megfelelően folyjék minden, és visszamenőleg nem tudták megváltoztatni a TBDS-szel kötött szerződés kiegészítését. Vagy nem győzik meg, és a Rádiótanács úgy dönt, hogy a rádiónak vissza kell szolgáltatnia a támogatást vagy annak egy részét. Ezt nem tudják teljesíteni, mert nincs miből visszaadni a pénzt. A teljes összeget átutalták a TBDS számlájára a Pátria rádió adásának sugárzásáért – a nemzetiségi adásokra, semmi másra –, nem mások számlájának kiegyenlítésére (sem a csönd sugárzására), semmiféle jutalomra, kirándulásra. És nem lehet visszakérni, erre nincs jogcím. A Rádiótanács tehet egy megelőző lépést – leváltja a rádió menedzsmentjét. Figyelmeztetésként. Hogy a következő menedzsmentek ne merészeljenek olyan szerződést kötni és olyan műsorstruktúrát kialakítani, amelyeket tíz hónap elteltével ne lehessen megváltoztatni – visszamenőleg – a kormány elképzelése szerint.

Ismét várnak – ezúttal arra, hogyan dönt a Rádiótanács. Öt hónappal a kormány döntése után rájönnek, mi is volt a kormányhatározat értelme. És kezdik megérteni az előrejelzéseket a márciusi földrengésről a rádióban. Nem lopják ki? Egy piszkos rendszert tisztítanak? Takarékoskodnak, ahol csak lehet, új folyamatokat iktatnak be, progresszív változásokat hoznak, kiegyensúlyozott költségvetést állítanak fel? Ez nem számít. Salamon gazdaságtalan költekezéssel vádolja önöket.

Ebből a történetből egyetlen tanulság vonható le: aki verekedni akar, talál hozzá botot. Lehet, hogy tompát, logikátlant, de hasznosat.

A botnak azonban két vége van. Próbálják elgondolni: ha a Pátria rádió 2007-ben a nemzetiségeknek csak az anyanyelvükön sugárzott volna, két dolog történik. Az első: a rádió valóban a csönd sugárzásáért is fizetett volna, mert a műsort nem lehet az aktuális hírműsorok miatt „körbe-körbe” sugározni, s az adók ugyan 24 órán át sugároztak volna naponta, de mindegy, hogy mit. Ez gazdaságos lett volna? A másik, sokkal fontosabb: a nemzeti kisebbségek csak saját nyelvi térségükbe lettek volna szorítva. Valóban ezt akarjuk? Hiszen a szlovákiai magyaroknak, ukránoknak, ruszinoknak, lengyeleknek, cseheknek, németeknek, romáknak joguk van ahhoz, hogy kapcsolatban legyenek a szlovák nyelvvel (kötelezően tanulják az iskolában, szlovák közegben élnek), a regionális hírekre szlovák nyelven, a Szlovák Rádió speciális központjaiban felvett zenére. Vagy már nincs ehhez joguk? Hiszen a mi állampolgáraink. Mit akarunk elérni a nemzetiségi kisebbségeknek szóló adások keretek közé szorításával? Izolálásukat? Kinek jó ez? Ebből a szempontból a 2007 októberi kormányhatározatnak politikai vetülete is van. Tisztázni kell, mit akart a kormány támogatni a határozatával. Ha a nemzetiségi kisebbségeknek szóló adást, akkor a támogatás felhasználása rendben van, mert a támogatás felhasználásából indul ki, vagy azt, hogy csak a kisebbség nyelvén sugározzanak. Ez esetben valóban vitatható, sőt megvalósíthatatlan a támogatás felhasználása, rossz a szerződés, és aki megfogalmazta, tudja ezt. És fejeket követel. Hulljanak, mert a bot mindig bot marad, még ha két vége van is.

Miloslava Zemková, a Szlovák Rádió vezérigazgatója