A világpolitika 2005-ben

A kulcsfontosságú kérdések közé tartozik az iraki helyzet alakulása, az izraeli-palesztin viszony jövője, különös tekintettel a palesztin választások után kialakult helyzetre, az Egyesült Államok külpolitikája, amely szorosan összefügg a transz-atlanti kapcsolatrendszer jövőjével, továbbá az Európai Unió sorsának alakulása, beleértve a további bővítésről szóló vitát és a közös kül- illetve biztonságpolitikát. Természetesen nem elhanyagolható az sem, hogy milyen lépéseket tesz az erősödő Kína, India, hogyan birkózik meg Oroszország a külső és belső nehézségeivel.

Szinte minden Irakkal kapcsolatos elemzés a január végi választásokat jelöli meg kulcsfontosságú momentumnak. A választásokhoz különbözőképpen állnak hozzá az egyes iraki nemzetiségi, illetve vallási entitások. A síiták, al-Szadr mozgalmának „lecsendesítése” óta, viszonylagos nyugalomban várják a szavazást – annak tudatában, hogy ők alkotják Irak lakosságának 60 százalékát, így a választások után az ország feletti ellenőrzés automatikusan az ő kezükbe kerülhet. Ha megnézzük, Irak mely részeiben történnek támadások, láthatjuk, hogy a síiták lakta részek szinte „csendesek” – épp az említett stratégia miatt. Mivel azonban ez a csoport egyértelműen a január 30-i választásoktól várja hatalmának megerősödését, ezért ha egyes csoportoknak sikerülne elérni annak elhalasztását, az szinte automatikusan destabilizációhoz vezetne a síita területeken. Más a helyzet a szunnitákkal: az ő értékelésük szerint éppen ők azok, akik a legtöbbet veszíthetnek, éppen azért radikális csoportjaik minden eszközzel megpróbálják megakadályozni a választásokat. A kurdok számára a legfontosabb, hogy olyan vezetés jöjjön létre, amely elismeri nagyfokú önállóságukat Irak északi részén.

Ami a palesztin területeket illeti, a választásokon elért nagyarányú győzelmével Abbász viszonylag magas fokú legitimitással vághat neki a szinte megoldatlannak tűnő problémarendszer megoldásának: megegyezni Izraellel, ellenőrizni saját szélsőségeseit, megtartani az arab országok támogatását és elfogadtatni az esetleges kompromiszszumot saját népével. Mindenesetre a külföldi kormányok szinte soha nem látott mértékben előlegezték meg számára a bizalmat, beleértve az Egyesült Államokat, ami ismerve Arafattal kapcsolatos álláspontját, nem kis dolog. Abbász számára elsősorban az lesz fontos, hogy megtartsa hitelességét a külföld számára, aminek nincs más útja, mint megküzdeni a szélsőségesnek tekintett erőkkel, mozgalmakkal. Természetesen ennek egyik fontos összefüggése, hogy Izrael is hajlandó legyen a kompromisszumra, hiszen az izraeli–palesztin megállapodást követő béke komoly alternatívája lehet a szélsőséges, sok esetben terrorista szervezetek által kínált erőszaknak – mindkét fél számára.

Ami az amerikai külpolitika további alakulását illeti, elsősorban két dologra kell felhívni a figyelmet. Az egyik, hogy Bush elnök újraválasztását követően az eddigi irányvonal megerősödni látszik, és nincs jele annak, hogy alapvető kérdésekben változna az USA külpolitikája. A másik – amely nem zárja ki az elsőt –, hogy Washington megpróbál javítani a transz-atlanti kapcsolatok jelenlegi szintjén. Egyébként ennek bizonyítéka Chirac francia elnök amerikai útja, vagy épp George Bush európai látogatása. Csak remélni lehet, hogy a transz-atlanti kapcsolatok valamelyest javulni fognak, legalábbis a kommunikáció szintjén. A meglévő komoly különbségeket az Atlanti-óceán két partján – a stratégiai kultúra, a fenyegetések értékelése, fegyveres erők szintje stb. – ugyanis nem lehet egy év alatt felszámolni, sőt, egyáltalán nem lehet felszámolni.

Ami az Európai Unió további sorsát illeti, fontos lesz az alkotmányszerződés ratifikációs folyamatának további alakulása, különös tekintettel az egyes országokban valószínűleg megrendezendő népszavazásokra. Folytatódni fog a bővítéssel kapcsolatos további vita is, beleértve Törökországot, de a közeljövőre gondolva Romániát és Bulgáriát is. Ebben az évben közelebb kerülhetünk annak megismeréséhez is, hogyan alakul Horvátország integrációs ambícióinak sorsa. Ami a kül- és biztonságpolitikát illeti, nagyon fontos lesz, hogyan birkózik meg az Unió a bosznia-hercegovinai helyzettel, hiszen az elmúlt év decemberében átvette a NATO-tól az ottani misszió feletti parancsnokságot. Ha az EU eddigi legnagyobb katonai missziója sikeres lesz, az önbizalmat adhat a további fejlődésre a kül- és biztonságpolitika terén. Ami Oroszországot illeti, folytatódni fog Moszkva küzdelme a perifériák stabilizálása érdekében, beleértve természetesen Csecsenföldet is. Az ország jövőbeli hatalmi pozíciója szempontjából azonban nem kisebb jelentősége van a demográfiai problémáknak és a gazdasági fejlődésnek. Putyin valószínűleg kitart eddigi külpolitikai irányvonala mellett, amelynek lényege az USA-val fenntartott különleges kapcsolat, de az ezzel párhuzamos, sokszor Amerikát ellensúlyozni kívánó kötődések is. Ide tartoznak például a Kínával, Franciaországgal és Németországgal fenntartott kétoldalú vagy multilaterális kapcsolatok.

Természetesen a felsorolt tényezők a jelenleg ismert tényeken alapulnak, amelyek döntő mértékben befolyásolják a nemzetközi kapcsolatok alakulását. Megtörténhet azonban az is, hogy valamilyen előre nem látott fejlemény – ilyen volt például 2001. szeptember 11-e – gyökeresen megváltoztat mindent. Egyébként, ha az év eleji írások a várható fejleményekről szólnak, az ilyen, előre nem látható események miatt írjuk az év végi értékeléseket.

A szerző külpolitikai elemző