A polgárosító állam tévútja

A miniszterelnök polgárosító programja egy újabb lehet azon törekvések sorában, melyek végén újból megállapíthatjuk: megint nem sikerült elmozdulni a tőkés társadalom kiépülése felé. A szabad versenyes világ megértésének – az öngondoskodás kifejlődésének – csődje nyilvánvaló. A kilábalás legfőbb eszköze a központi vezérlés elfojtása, a civil társadalom kádárista nosztalgiájának vége és a szabad egyének nagymértékű önállósodása lehet. A kormányfő új tulajdonosi javaslata inkább a jelenlegi gondolkodásmód továbbélését, a száműzendő állami gyámkodásba vetett hit reinkarnálását jelenti. A polgárosítani igyekvő állam segítő keze nem lehet az önállósodás kifejlődésének az eszköze, hiszen – minden jó szándéka ellenére – az maga a probléma. Gyurcsány Ferenc modernizálni akar, közben inkább konzervál.

A program célja visszatérő eleme a közéletnek. A rendszerváltás után a magánosítás különböző formái Magyarországon is megjelentek. A kárpótlási jegyekre vagy a főleg ’94 után elterjedt készpénzes privatizálásra sokan emlékeznek még – egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ahogy az úgynevezett Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) sem. Ez utóbbiban a résztvevő vállalati dolgozók és vezetők egy kedvezményes program, az úgynevezett Egzisztencia-hitel keretében juthattak hozzá a privatizálandó vagyonhoz. De volt lakásosztás is, ahol több százezren váltak tulajdonossá a korábbi évtizedek „nincstelen?sége” után.

A polgári réteget azonban egyik forgatókönyv mentén sem sikerült megteremteni. A hazai és a számtalan külföldi kudarc azt sugallja: polgárosodott országot elsősorban állami ösztönzőkkel nem lehet kierőszakolni. E célt kitűző programok egyik hiányossága, hogy kedvezményezettjeit nem a tulajdonszerzés büszkesége, hanem a tulajdonhoz juttatás hálája fogja átjárni. Az állam jelenléte a kezdő befektetőkben a biztonság hamis illúzióját táplálja, így pedig a terv célt téveszt: nem indítja be a társadalmi gondolkodás átalakulását.

A miniszterelnök polgárosító programjának legnagyobb hibája, hogy középpontjában az a téveszme rejlik, ami eddig is meggátolta az állampolgárok tőkéssé válását: az állami gyámkodásba vetett hit. Az új részvényesek többsége nem válik vérbeli befektetővé, hisz beigazolva látja eddigi előítéletét, miszerint az állam nélküli boldogulás – és gazdagodás – a többségnek megvalósíthatatlan.

A sikeres és anyagilag független társadalmak eredményeit javarészt nem az állam túlbuzgása, éppen ellenkezőleg, a visszavonulása teremtette meg. A polgárosodott országok sikere előtt az állami logika elhantolása nyitott utat. A jelenleg idehaza zajló – föntről diktált – pszeudo-reformok eredményessége is több mint kétséges, miért lenne ez másként a föntről adagolt részvényosztással?

Az állami kegyosztás egy formája ez is, ami a kormánynak két szempontból is nagyon előnyös: nem növeli a hiányt, és sokat lehet beszélni róla – elterelve a figyelmet minden másról. Gyurcsány Ferenc javaslata porhintés, gumicsont, melynek legnagyobb haszonélvezői nem az új tulajdonosok lehetnek hosszútávon, hanem maga a miniszterelnök – rövidtávon, politikailag. A tulajdonosi program ettől persze megvalósulhat, érdeklődőkből sem lesz hiány, azonban mélyreható változásokhoz nem fog vezetni.

A polgári társadalom kiépítése nem tulajdonszerzéssel, hanem tőkefelépítéssel kezdődik. Ehhez két dologra van szükség: rengeteg időre és következetes megtakarítási programra. A kormánynak nem az állami cégek áron aluli osztogatásában kellene jeleskednie. Inkább jó példát mutatva, takarékosan működve, önmagát összehúzva, okosan befektetve, az adókat csökkentve segíthetné az embereket a tartalékképzésben. Az első lépés ugyanis ez lenne, a tulajdonosi állapot meg csak az ezt követő második. A tőkepiacokon járatlan, a befektetésektől idegenkedők széles tábora nem fog a kormányfői víziót megértve a homlokára csapni: elkúrtam, de már értem, én is tőkés lehetek! Félő, hogy sokakat nem a hosszú távú hozamszerzés lehetősége, a kamatos kamat logikájának megértése, hanem a gyors haszonszerzés célja fog vásárlásra motiválni.

A poszt-szocialista országok privatizációinak százai bizonyítják: az állami vállalatok szakmai befektetőkön keresztül történő, többlépcsős privatizációja a legsikeresebb modell. A felerősített, piacképessé tett, majd a tőzsdéken keresztül több körben értékesített vállalatokból folyik be a legtöbb pénz, amiből aztán mondjuk adócsökkentéseken keresztül – az új tulajdonosi programhoz nélkülözhetetlen bonyolult szabályozás elkerülésével – lehet gyarapítani mindazokat, akik egyáltalán hajlandók adót fizetni. A gazdasági növekedést ezzel a módszerrel felpörgetve – új munkalehetőségek ezreinek a teremtésével – azok is részesedhetnének a legértékesebb állami vagyonból, akiknek pár ezer forintjuk sincs részvényeket vásárolni.

Halkan hozzátenném: nem új programok, hanem új politikusok tucatjai kellenének. Ez talán beindíthatná a hosszú ideje várt polgári átalakulást. (hirszerzo.hu)