A Nyugat dilemmája: nyílt konfrontáció vagy fokozatos szankciók?

MTI-HÁTTÉR

Jelentősen megváltozott a biztonsági helyzet Európában, s egyelőre a szakértők sem tudják megállapítani, hogy egy, a hidegháborúhoz hasonló, feszült időszak kezdetének vagyunk-e a szemtanúi – áll a tekintélyes washingtoni Brookings Intézet Oroszországról készült elemzésében.

Az Oroszországgal való nyílt szembeszegülés azzal járna, hogy a NATO-nak újból Moszkva-ellenes szövetségként kellene fellépnie. A Kelet és Nyugat közti együttműködést felfüggesztenék, kulcsfontosságúvá válna a felkészülés egy esetleges orosz támadásra a balti térségben és az Északi-sarkvidéken, valamint komoly katonai erőt kellene telepíteni Lengyelország területére. Ebben az esetben minden bizonnyal engedélyeznék a fegyverszállítást és a katonai támogatás egyéb formáit az orosz hadsereg által fenyegetett országoknak – Ukrajnának, Grúziának és Moldovának. A szövetség fokozná az együttműködést ezekkel az államokkal és talán újra napirendre kerülne Grúzia NATO-csatlakozása.

A nyugati hatalmak komoly anyagi támogatást nyújtanának a gyengélkedő ukrán gazdaságnak és lefektetnék az alapjait a három posztszovjet ország esetleges európai uniós csatlakozásának. Washington és Brüsszel ezzel párhuzamosan kemény szankciókat léptetne életbe Moszkvával szemben, az Egyesült Államok valószínűleg felülvizsgálná a földgázexportra vonatkozó politikáját és fokozatosan átvenné Oroszország szerepét Európa gázellátásában.

A kétséges egység

Ezeknek a lépéseknek a végrehajtásához a Nyugat egységére lenne szükség, márpedig az unió bizonyos tagállamait – mindenekelőtt Németországot – komoly gazdasági és energetikai szálak fűzik Oroszországhoz és talán a közvélemény sem támogatná a szembeszegülést. Még ha a nyugati országok egységes álláspontra helyezkednének is, más kockázatokkal is számolniuk kellene. A NATO és Oroszország közötti kapcsolat „felfegyverzése” bebetonozná a konfliktust, és arra sincs semmi biztosíték, hogy Ukrajna és Grúzia felfegyverzése elrettentené Moszkvát, tekintve, hogy még a nyílt konfrontáció legodaadóbb hívei is kizárják a szövetség katonai beavatkozását a szóban forgó országok védelmére. Ezekkel a lépésekkel mindazonáltal bizonyosan megerősítenék Moszkvát azon meggyőződésében, hogy a Nyugat szándéka Oroszország bekerítése. Vajon Putyin nem szállná meg Ukrajna keleti részét, még mielőtt Kijev a nyugati fegyvereknek köszönhetően megerősödik katonailag?

A teljes szembeszegülés a nemzetközi politika más területeire is hatással lenne, mivel Oroszország fontos szerepet játszik a nyugati hatalmak előtt álló globális biztonsági kihívások kezelésében, egyebek mellett a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozásában, a terrorizmus elleni harcban vagy a közel-keleti helyzet stabilizálásában.

A NATO-nak biztosítania kellene a szövetség keleti tagállamait, különösen azokat, amelyekben jelentős orosz kisebbség él, hogy felkészült a rendkívüli események kezelésére, de nem kellene csapatokat telepítenie az orosz határ közelébe, és a katonai szövetség keleti bővítését továbbra is jegelni kellene.

Pénz, pénz és pénz

Mások azt hangsúlyozzák, a Nyugatnak nincsenek kellő anyagi forrásai ahhoz, hogy az orosz–ukrán kereskedelem volumenének esetleges jelentős csökkenése mellett is támogassa Kijevet. A posztszovjet államok számára oly módon kellene politikai és gazdasági támogatást nyújtani, amely nem adhat ürügyet Moszkvának a beavatkozásra. Emellett arra kellene bátorítani a jelentős orosz kisebbséggel rendelkező országokat, hogy integrálják az oroszokat a társadalomba, vonják be őket a közügyekbe.

A Moszkvával szembeni nyílt konfrontáció jelentős kockázattal jár, így valószínűleg nem lenne hajlandó minden szövetséges arra, hogy olyan költségeket vállaljon, amelyeket nem tud megfizetni. Ráadásul a Nyugatnak, még ha egységes lenne is, akkor sem lenne megfelelő anyagi háttere a konfliktushoz, ezért a fokozatos megközelítés jóval valószerűbbnek látszik.