A nagy műkincsrablás

Történetünkhöz egyébként mindez nem kapcsolódik közvetlenül, mégis ide kívánkozik, majd még vissza is térünk rá egy pillanatra.

Maga a történet egyébként valamikor 2003-ban kezdődik. Mondhatnánk persze, hogy igazából az 19. század végén, amikor Munkácsy Mihály megfestette a Krisztus-trilógiát, de ebben az esetben ez mellékes. A lényeg az, hogy van három elképesztő kép, amelyek a világ legkülönbözőbb részeire kerültek, bár olykor össze-össze hozták őket. Sőt, most is együtt vannak – Debrecenben. Az egyik már jó ideje ott volt, a másikat nemrég vette meg a magyar állam 5,7 millió dollárért egy kanadai galériától, a harmadik meg… hát igen, a harmadik. A Golgota – ezzel bizony gondok vannak.

Ezt a képet ugyanis a már említett 2003-as évben egy Amerikában élő magyar ember, Pákh Imre megvette. Nem tudni, mennyiért, de megvette, aztán Magyarországra hozta, így állhatott össze a trilógia Debrecenben.

Pákh viszont úgy gondolta, azért nem dobná ki ezt a pénzt az ablakon, a misszió megvolt, most már kapna is valamit a képért, ha már az nincs a hálószobájában. Elkezdett tehát tárgyalni a magyar kormánnyal, és azt mondja, két éve már meg is egyeztek 9 millió dollárban. Aztán hirtelen csend lett, a kép maradt Debrecenben, ő meg nem kapott semmit. Most megint elkezdett tárgyalni, de ezúttal már a Matolcsy György idején mecénássá vált nemzeti bankkal, amely viszont hatmilliót adna, semmivel sem többet. Pontosabban: azt mondják, ők tárgyalnának, de mit tehetnek, hogy-hogy nem, éppen ebben a két évben fogadott el a kormány egy határozatot, amely szerint a hatmillió a plafon, annál többet nem lehet fizetni.

No, erre mondta (nyilván alkudozva, talán nem is annyira komolyan, de azért ultimátumszerűen) az üzletember, hogy akkor remek, ha nincs 9 milla, ő viszi a képet. Amit nagyrészt mindenki el is fogadott, kár, de hát az övé, vigye.

Ekkor jött azonban a kormány, amely egyszer csak bejelentette: pont most, de tényleg pont most úgy döntöttek: azonnal elindítják a kép úgynevezett védetté nyilvánítási eljárást, ezzel pedig az soha többé nem vihető ki az országból!

Ennyi. Einstand, ahogy a Pál utcai fiúkban csinálták a Pásztorok. Nem adod? Elveszem! Persze nem erőből, mert ez a korszak ugyebár lezárult a kormány életében, hanem figyelmesen. Igen! Erősen figyelve arra, hogy a kormánnyal nem lehet packázni. Nem lehet ellentmondani, nem lehet vele szembe menni. Csak úgy, ahogy az egy demokráciában szokás. Legalábbis egy unortodox demokráciában.

(A stílusváltást ígérő Orbán-beszéd után reménykedni kezdők időközben visszazuhantak a mély depresszióba.)

A szerző magyarországi publicista