A márciusi három pont

A jelenlegi március tizenötödike némileg kilógott a sorból, lehetett újat mondani, hiszen Magyarországon egyre idegesebb, Szlovákiában pedig egyre apatikusabb a hangulat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Budapesten a március 15-i megemlékezések ismét kormánypárti és kormányellenes politikai demonstrációkká váltak, a saját berkeinkben pedig a választások függvényében újraindul a vita arról, ki, mit és hogyan tett a magyarságért, illetve van-e kiút a jelenlegi, reménytelennek tűnő helyzetből. Létezik persze világ a Kárpát-medencén kívül is, de az orosz–ukrán háború kapcsán már jóval kevesebben vontak párhuzamot. Pedig az 1849-es orosz katonai intervenció, a szabadság és a forradalmi értékek üzenetének kapcsolata nem hálátlan téma a jelenlegi politikai légkörben, a Nyugatnak lehetne például üzenni a változatosság kedvéért valami pozitívat is.

A pozsonyi megemlékezés Magyarországon és Szlovákiában is figyelmet keltett. Magyarországon azért, mert a március 15-én induló, átstrukturált magyar hírtelevízió technikusain kifogott a rendszer és összeomlott a hírfolyam, pont a pozsonyi bejelentkezés alatt. Utóbbi esetben a megemlékezésen magyarországi részről elhangzó aktuálpolitikai üzenetek váltottak ki értetlenkedő reakciót. Pánczél Károly, a nemzeti összetartozás bizottsága elnöke ugyanakkor egy direkt állásfoglaláson túl mondott mást is, amit a kelleténél kevesebbet fognak idézni. Méghozzá azt, hogy a márciusi forradalom és az azt követő szabadságharc résztvevői egységesen tudtak cselekedni, félredobva az ellentéteiket. A saját politikai elitünk semennyire sem egységes, az önkormányzati választások komáromi kudarca elég volt ahhoz, hogy a Híd pártelnöki szinten belengesse az együttműködés végét, az MKP radikálisabb szárnyának pedig szintén nincs problémája a külön indulással. Egy fogyó közösség esetében, a választások előtt egy évvel eléggé nagy luxus megtenni ezt a lépést. Kossuth, Széchenyi, Petőfi nagysága pont abban rejlik, hogy százötven évvel később a közvélemény tudatában nincs meg, mekkora konfliktusok is akadtak közöttük a forradalom időszakában.

Kézzelfogható eredmények híján március tizenötödike legnagyobb sikerét a DAC focistái szállították. Napokkal később azután, hogy a Slovan-drukkerek kidekorálták Dunaszerdahelyt, a DAC Pozsonyban megverte a fővárosi csapatot. Tizenkét pont helyett szállítottak három érdemi pontot – kevésbé lírai módon, mint Petőfiék, de felmutattak némi teljesítményt. Az pedig hiánycikknek számít manapság.