A Korán és a terroristák

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) kegyetlenkedő fegyveresei a Korán részleteit eltorzítva indokolják tetteiket – mondják muszlim vallási szakértők. A probléma az, hogy eddig nem sikerült ezeknek a részleteknek olyan modern értelmezést adni, amely teljesen cáfolná a terroristák olvasatát.</p>

MTI-HÁTTÉR

A terrorszervezet követői szerint az iszlám szükségessé teszi egy kalifátus létezését, és aki ezt tagadja, az nem igazi muszlim. Az IÁ ideológiája valójában e körül forog: önkényesen döntik el, ki igazi muszlim és ki nem. Szerintük ugyanis bármit tesznek is, azt az igaz iszlám nevében teszik, amit a Koránból kiragadott részletekkel igazolnak.

Ellenségeik lefejezését, keresztre feszítését, élve elégetését, a nők rabszolgasorsba taszítását mind Mohamed próféta mondásainak sajátos értelmezésével támasztják alá. A probléma az, hogy a Koránban valóban megtalálhatók azok a részek, amelyek szerint a próféta és utódjai ellenségeik lefejezésére, valamint a foglyul ejtett nők ágyassá tételére adtak parancsot. Bár az IÁ tetteit elítélő iszlám vallási vezetők rámutatnak, hogy ezek a részek a szent könyvben a próféta idejének felelnek csak meg, az IÁ ideológusai szerint, akik ellenzik ezeket a kegyetlenségeket, csak a nyugati ideák hatása alá került, elgyengült hitszegők.

James Foley amerikai újságíró lefejezését Huszein bin Mahmúd, az IÁ imámja azzal igazolta, hogy „nem azok szennyezik be az iszlámot, akik a hitetleneket terrorizálják és lefejezik, hanem akik az iszlámot Mandelához és Gandhihoz akarják igazítani, hogy ne legyen benne gyilkosság, harc, vér vagy fejlecsapás”. Ahogy azt az IÁ Dabik című propagandalapjában is írják, az iszlám a kard vallása, és szerves része az erőszak. Az imámok szerint viszont a Koránban a lefejezés arra utal, hogy a muszlimok a csatában az ellenség gyors halálára törekedjenek. Továbbá a terroristák figyelmen kívül hagyják az erre utaló versszaknak azt a részét, amely szerint a foglyokat jótékonyságból szabadon kell engedni, illetve váltságdíjat kell kérni értük. Az utóbbit viszont az IÁ betartja, több külföldi foglyát pénz fejében elengedte.

A keresztények és zsidók üldözését is a Korán egy kiragadott része igazolja. A szélsőségesek előszeretettel hivatkoznak a szent könyv kilencedik fejezetére, amelyben a többistenhitűek üldözésére, valamint a keresztények és zsidók adófizetésére szólítanak fel. A mérsékelt imámok szerint ezek a könyv írásának korabeli sajátosságai.

A terrorcsoportot elítélő imámokat az IÁ azzal vádolja, hogy állami intézmények tagjai, így megalkuvók és vezetőik kedvében akarnak járni. Azzal érvelnek, hogy ennélfogva ugyanannyi joguk van a Korán értelmezésére, mint bárki másnak. A bonyodalmat tetézi, hogy ugyanezek az imámok miközben bírálják az IÁ-t brutalitásáért, olykor osztják tanait.

Barack Obama amerikai elnök kijelentette, hogy az IÁ nem követi az iszlámot, csak azzal takarózik. Mások szerint a kalifátus és annak tevékenysége teljesen politikai alapú, s az iszlám eltorzított értelmezését ideológiai alapnak használják, miközben „Istent cinkostárssá teszik egy népirtásban”. A legtöbb imám abban ért egyet, hogy az IÁ nemcsak félreolvassa a Korán írásait, hanem a saría törvények alapvető részeit is figyelmen kívül hagyja: a kegyelem gyakorlását, az élet megkímélését, az ártatlanok védelmét és a hadviselés szigorú szabályait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?