A diszpécser

Egy szálas, vállas, gyermekarcú idióta ácsorog a buszmegállóban, artikulálatlan hangok buggyannak a torkából, szaggatott taglejtéssel irányít és magyaráz, félpercenként az órájára pillant, kocogtatja a számlapot, hevesen integet a sofőrnek, mutatja, hogy már indulnia kellene, s azt is, merre kanyarodjon ki.

Az összes járműre gondja van, ugyanígy gesztikulál a vállalati járatoknak, a kisbuszoknak és a távolsági autóbuszoknak, beint és elemez és hadonászik, szemmel látható lelkesedéssel, elhivatottsággal, bár arcán nem tükröződik semmiféle érzelem. Az egészben van valami gépies, ugyanakkor esetleges, a rendszerben a káosz és a káoszban a rendszer, mint egy megbolondult iránytű, egy elpattant rugójú óraszerkezet, mint egy Gólem, melynek hibás parancsot raktak a nyelve alá, s mindig ugyanúgy, ugyanott, ugyanaz a pantomim. Tavasszal, nyáron, ősszel és télen, zuhogó esőben és húszfokos fagyban, agyzsibbasztó kánikulában és verőfényes sétaidőben, szélben és hóban, délelőtt és késő délután is.

Olykor-olykor biciklire pattan és elkerekezik, ámde hamarosan újra felbukkan, s máris nekifog a sürgős, halaszthatatlan, komoly munkának, a feladatnak, mely az életét tölti ki, s mely számára fontosabb lehet, mint betegnek az egészség, rabnak a szabadság, szomjazónak egy korty víz. Ő a világegyetem diszpécsere, minden halandók főkalauza, egy droidba oltott Hermész, aki megbízhatóbb és pontosabb, mint az agyában zakatoló buszok, mint aki nem evilági utasításra cselekszik, mint akit egy felsőbb hatalom rendel ki állandóan.

A sofőrök és az utasok már megszokták, hogy ez az alak mindig itt van. Már nincsenek szánakozó félmosolyok, hitetlenkedő ábrázatok, sőt már hiányzik, ha mégsem áll ott, mert lehet, hogy valami végleg eltört benne, de ha nincs jelen, maga a létezés billen meg, az univerzum egyensúlya borul fel.

Látom ezt a melák testet, a bárgyú gyermekábrázatot, s elképzelem őt, amikor már nem jön többé számára semmiféle busz, s amikor majd agyában is elhalkul a motorok berregése, s amikor az utolsó lélegzetvétellel elillan a kipufogók gázának legparányibb felhőcskéje is, akkor, igen akkor, abban a pillanatban lecsukódik ez a merev tekintetű szem, és az egy tömbből faragott arcon lecsurran egy kristálytiszta csepp.