A dalai láma demokratikusabbá tenné az utódlást

Tendzin Gyatso, a dalai láma az észak-indiai Amritszár városában kijelentette, hogy utódja kiválasztási módszerének reformjával az egész tibeti vezetést szeretné demokratikusabbá tenni. Egy olyan lehetőséget is felvázolt, amely hasonló lenne a pápaválasztáshoz: idősebb szerzetesek neveznék meg az új vallási vezetőt. De véleménye szerint az ő halála után a tibetieknek azt is végig kellene gondolniuk, hogy egyáltalán szükség van-e az intézményre a továbbiakban is. „A tibeti nemzet kétezer éves – mondotta Tendzin Gyatso. – A dalai lámák intézménye viszonylag új, csak néhány száz éves. A tibetiek dönthetnek úgy, hogy erre az intézményre már nincs szükség, s akkor az automatikusan megszűnik.” (E sorok írója – éppen az MTI kiküldött munkatársaként – járt Tibetben, és hallott egy régi jóslatról, amely szerint a tizennegyedik az utolsó lesz a dalai lámák sorában).

Kína tiltakozik

Egy korábbi interjúban azt is lehetséges megoldásként vetette fel a vallási vezető, hogy ő maga nevezze ki az utódját. Felhívja a figyelmet arra, hogy halála után a kínai vezetés meg fogja próbálni a saját jelöltjét ültetni a helyébe. Tény, hogy Peking határozottan elutasítja Tendzin Gyatso elképzeléseit. A kínai külügyminisztérium szerint „a dalai láma nyilatkozatával súlyosan megsérti a vallási hagyományt és a hagyományos választási folyamatot”. Kína álláspontja az, hogy új elképzelései közreadásával a dalai láma beavatkozik a politikába, és helyesebb lenne, ha csupán a vallás ügyeiben tevékenykedne.

A helyzet kétségtelenül paradox. A Nagy Láma kiválasztásának jelenlegi módszere egyszerre nagyon misztikus és ugyanakkor – a maga módján – nagyon demokratikus. A reinkarnáció, a lények állandóan ismétlődő újraszületésének hite a tibeti buddhizmus köztudott alaptétele. Ezt ugyan minden buddhista irányzat vallja, ám másutt nem keresik meg az új inkarnációt, csupán Tibetben és a tibeti buddhizmust gyakorló Mongóliában, valamint Kelet-Szibéria burjátok lakta területein. Persze csak a vezető lámákét, kolostorfőnökökét, akiket aztán élő Buddhaként tisztelnek.

Ami az új dalai láma megkeresését illeti, ez valóságos szertartás: már akkor megkezdődik, amikor a régi haldoklik. Nagyon figyelik őt a környezetében lévő lámák, mond-e valami különöset, szokatlant, egy helységnevet, égtájat (a dalai láma ugyanis halála után nem tévelyeg a „köztes létben”, mint a közönséges halandók, maga választja meg „tá?vo?zásának” irányát). Számításba veszik a jós láma révületben mondott véleményét, valamint, hogy merre száll az áldozati füst és sok egyebet, s a legtöbb egyezés határozza meg, merre induljon az új megtestesülést kereső bizottság. A jelenlegit azért keresték arra, amerre megtalálták, mert az elmondottakon túl elődje – már holta után! – arra fordította a fejét. A keresés hónapokig, esetleg egy-két évig is eltarthat. Azonban így is rendszerint több gyermek számításba jön, s legvégül az dönt, melyikük ismeri fel – választja ki – az előző dalai láma, vagyis a saját korábbi megtestesülése kultikus tárgyait egy, nem az övéivel összekevert kupacból. Magyar orientalisták véleménye szerint ez hipnózissal könnyen irányítható.

„Bárki” lehet dalai láma

Eddig a misztika. Azért mégis sajátosan demokratikus, sőt választás jellegű, mert annak nincs jelentősége, hogy az új inkarnáció milyen hitű vagy rangú családban látta meg a napvilágot. Az ötödik és a hetedik pancsen láma (a dalai után következő vallási nagyság) nem is buddhista, hanem bon (régi, samanisztikus) hitű szülőktől, a XI. dalai láma pedig trágyaszedő, s azt tüzelővé feldolgozó szegény apától született. Esetleges hitbéli másságuk ellenére a szülők végtelenül örülnek fiuk ilyen csodálatos megtestesülésének. Főként persze azért, mert ők is azonnal a legelőkelőbb arisztokrácia soraiba emelkednek, és gazdagok lesznek.

E módszer nagy negatívuma, hogy egy Nagy Láma (a dalait és a pancsent nevezik így) halálát követő két év folyamán születik meg az új inkarnáció, aki csak húsz éves kora körül foglalhatja el igazán a tisztét. Vagyis két aktív dalai láma között, 20-22 éven keresztül deszi (régens, kormányzó) irányította az országot. Aki – erre volt példa – annyira megszokta a kormányzást, hogy trónra lépése előtt megölette az ifjú dalai lámát.

A dalai láma bizonyos értelemben mongol „találmány”. A legnagyobb tibeti kolostor, a Drepung főlámája 1578-ban buddhista hitre térítette a dél-mongóliai Altan kánt és alattvalóit (innentől volt tilos egy kán halála esetén megölni és vele temetni feleségét és szolgáit), s bölcsességéért Altantól a tenger jelentésű dalai címet kapta, e szó tibeti fordítása a gyatso (gyaco), amely ott van minden dalai láma nevében. Ez a mongol védnökség juttatta a többi tibeti buddhista szekta fölötti hegemóniához a dalai lámák vezette gelukpa rendet, s védte meg egy ideig a kínai befolyástól. Mivel azonban a tibeti buddhizmus megveti a katonáskodást – alkalomadtán a katonának ölnie kell –, az ország védelmét Tibet mindig külső hatalomtól várta, ezt „szellemi irányító – világi pártfogó” képletébe foglalták. A mostani, XIV. dalai láma is úgy véli, a tibetiek számára nincs rosszabb sors, mint a katonáé, ezért állandóan hangsúlyozza, hogy országa védelmét szívesen bízza a kínaiakra, ám cserében függetlenséggel egyenértékű autonómiát akar. Az utódlás új elképzelése is a központ befolyását gyengítené, akármelyik valósulna meg. Egyébként az egy személy által történő kinevezés kifejezetten antidemokratikus.

Ketten is lehetnek

Ha marad a hagyomány, az Peking befolyása alatt tartja az utód kiválasztását Tendzin Gyatso halála esetén. Ha annak bármelyik javaslata megvalósulna – ami kevéssé valószínű, mert a kínai orientáció is mindig erős volt Tibetben –, az esetleg nála is Kína-ellenesebb utódot eredményezhetne. A tibetiek révült dalai-imádatát ismerve ez újabb bonyadalmakat idézhetne elő, az meg szinte elképzelhetetlen, hogy kimondják az intézmény megszűnését. Végső soron az is megtörténhet, hogy két dalai lámájuk lesz majd a tibetieknek, amiként ez a pancsen láma két évtized előtti halála után is történt. Egyik a dalai láma és az emigráns tibeti kormány pártfogoltja, a másik a kínaiaké. Ez azonban bizonyosan nem válna Tibet javára.