2004 magyar csendje

Április 17. a szlovákiai magyarok számára azért is nehezebb helyzet lesz, mint az elnökválasztás első fordulójának szombatja, mert már Tóth Verára és Oláh Ibolyára sem szavazhatnak. Már megvannak a megasztárok. Itt is. Schmidt Vera a Megasztár döntőjében ötödik lett. Sz.

Április 17. a szlovákiai magyarok számára azért is nehezebb helyzet lesz, mint az elnökválasztás első fordulójának szombatja, mert már Tóth Verára és Oláh Ibolyára sem szavazhatnak. Már megvannak a megasztárok. Itt is. Schmidt Vera a Megasztár döntőjében ötödik lett. Sz. Róbertet, aki mellé állt a színpadon, a zsűri elmarasztalta. František Mikloško ötödik lett. Mi is zsűriztünk. Gáspár László a Megasztár harmadik helyezettje, de biztosan viszi majd valamire az életben. Ott áll mellette Győzike is. Eduard Kukan harmadik. Nem tudom, győzik-e ezt április 17-ig feldolgozni. A „2004 magyar hangja” cím Tóth Veráé, 2004 magyar csendje meg a miénk. Hallgatjuk, hogyan szirénezik a mi két megasztárunk. „Bez falošných tónov” – mint tíz évvel ezelőtt, akkor még együtt. Aztán Sztárboxra kapcsolunk át, ahol Vlado és Ivan száll ringbe. Már ez önmagában nagy csapás. Hiába bizonygatjuk, hogy becsülettel megtettük, ami tőlünk tellett, mert az az igazság, hogy egy rossz mozdulattal magunkat vertük a ringen kívülre. Ivan és Vladimír mérkőzik. Ahányat ütnek, annyit kaphatunk. Hogy mi lennénk a bírók?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?