Korai ébredés, olcsóbb jegyárak

Alig másfél éve van jelen a szlovák piacon, de már vezető helyet vívott ki magának a légitársaságok között az első hazai alacsony költségű, vagy más néven fapados légitársaság, a SkyEurope Airlines. Sőt, idén már komoly sajtófigyelmet keltő terjeszkedésbe fogott.

A SkyEurope Airlines megalakításával nálunk is megjelentek a hivatalosan alacsony költségűnek nevezett légitársaságokTASR felvétel A II. János Pál pápa szeptemberi látogatását figyelemmel kísérők a szliácsi és a kassai repülőtéren nem egy nagy, hagyományos légitársaság gépéből látták kiszállni a vendéget, a katolikus egyházfő több mint száz külföldi útja során első alkalommal történt, hogy egy fapados légitársaság szállíthatta a magasrangú vendéget. Az erre használt Boeing típusú gép ezután dokkba vonult, de nem javításra, hanem egynapos munkával Adriana Sklenaříková portréját festették fel rá, és azóta minden londoni és párizsi érkezése nagy feltűnést kelt. A SkyEurope Airlines megalakításával nálunk is megjelentek a hivatalosan alacsony költségűnek nevezett légitársaságok, amelyek a biztonságos üzemeltetés mellett a minimumra lenyomott költségeikkel komolyan konkurálnak a hagyományos légitársaságoknak. Ennek egyik fő formája a kevésbé felkapott repülőterek használata. A pozsonyi repülőtér is ebbe a kategóriába tartozik, a cég nem véletlenül használja külföldi reklámjaiban a Bécs-Pozsony megnevezést. Utasai számára Bécs és Pozsony közt rendszeres autóbuszjáratot üzemeltet, de hasonlóképpen jutnak el az induláshoz a győri és a brünni utasok is. Aki pedig gépkocsival érkezik, ingyen parkolóhely várja. A hagyományos repülőtársaságok ugyan azt állítják, hogy az új kistestvérek nem jelentenek számukra konkurenciát, mert olcsóbb áraikkal inkább azokat ültetik gépre, akik eddig nem engedhették meg maguknak a repülést, de tény, hogy a SkyEurope Airlines is nagyon gyorsan felfutott, már az első évben 54 ezer utast szállított. A céget ugyan 2000-ben alapította két vállalkozó kedvű fiatal, a 31 éves belga Alain Skowronek és a 29 éves osztrák Christian Mandl, de első járatukat – Pozsony és Kassa közt – 2002. február 13-án indították be. Budapesti leányvállalatuk megalapításával kapcsolatban a HVG gazdasági hetilap kiderítette, hogy a kezdőtőkéhez szükséges 1 millió koronát saját maguk, illetve egy hasonló profilú kis spanyol légitársaság adta össze, de a későbbi tőkeemelésbe már bankok és kockázati tőketársaságok szálltak be. Ez nyilván jó üzletnek bizonyult, hiszen a cég ma már tíz helyre indít rendszeres járatot. Az idei év szenzációja a londoni és a párizsi járat beindítása volt, illetve várhatóan novembertől aktuális a budapesti terjeszkedés, jegyeket már lehet is venni az onnan tervezett járatokra.

A fapados légitársaságok ugyanis a jegyárusítást szintén újszerű módon szervezik. A reklám szerint a SkyEurope Airlines bárhová 990 koronáért szállítja utasait (ehhez még a repülőtéri illetékeket is hozzá kell számolni). Ez azonban csak azokra érvényes, akik – elsősorban az interneten – már hónapokkal azelőtt megrendelik és ki is fizetik a jegyeket. Az ár az idő múlásával és az érdeklődés függvényében egyre nő, de állítólag a szabad helyek közvetlenül az indulás előtt újra csak olcsón kelnek el. Attól is sok függ, hogy a hét melyik szakaszában szeretnénk utazni, a legdrágábbak a pénteki és a hétfői járatok, szombaton és szerdán viszont jutányosabban lehet utazni. Az utas húsz kilogramm regisztrált poggyászt és öt kilogramm kézipoggyászt vihet magával. Túlsúly esetén kilogrammonként 2,5 eurót kell fizetni. 5 kilósnál kisebb állatok az utastérben szállíthatók, a nagyobbak kikerülnek a poggyásztérbe. Az állatokra a poggyász túlsúly-tarifa érvényes, de minimálisan 23 eurót kell értük fizetni.

A fapados jelző egyébként nem jelenti a repülés biztonságának elhanyagolását, sőt, mivel viszonylag rövid távolságokról van szó, még a kényelem hiányát sem. A HVG szerint egy német fogyasztási magazin a Zürich-Pozsony járaton tesztelte a cég brazil gyártmányú, 30 személyes Embraer 120-as gépét. Elégedett volt a járat pontosságával, a fedélzeti szolgáltatással, az ingyen szendvicsekkel és alkoholmentes italokkal. Hiányolta viszont a mentőmellényt, kevesellte a személyzetet, szűknek találta az Embraer WC-jét és hangosnak a motorját. A tesztelő pechjére lemaradt a 10 eurós viteldíjú Pozsony-Bécs buszjáratról, de ezt látva ingyen eljuttatták a másik repülőtérre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?