Shannen Doherty (†53) sokáig küzdött a betegséggel

33

Shannen Doherty színésznő már tudta, hogy közel a vége, az utolsó felvételeken lesújtottnak, de összeszedettnek tűnik.

Shannen Doherty (†53), akit a Beverly Hills 90210 Brenda Walshjaként ismerhetünk és a Bűbájos boszorkákból Prue-ként, 2015 óta küzdött a rákkal, és utoljára június 16-án mutatkozott a nyilvánosság előtt. A megrázó évek után lesoványodva és láthatóan fáradtan, de barátokkal körülvéve.

Néhány héttel a halála előtt közeli barátjával, Chris Cortazzóval ment el vacsorázni. A sorozatsztár és a bájgúnár ölelkezve sétáltak, amikor visszatértek Malibuból. Mindannyian lazán öltözve. Shannen farmert, szürke pulóvert és egy decens sapkát viselt, kezében pedig egy papírzacskót tartott. Nyugodtnak tűnt, ám alig egy hónappal az eset után elhunyt.

"Fájó szívvel jelentem be Shannen Doherty színésznő halálát. Július 13-án, szombaton hosszú évek után elvesztette a rákkal vívott harcát" - erősítette meg a színésznő halálhírét szóvivője, Sloane. "Odaadó lány, nővér, nagynéni és barát volt. A család kéri a magánélet tiszteletben tartását ebben az időszakban, hogy békében gyászolhassanak" - tette hozzá.

(plus7dní-pluska)

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?