Akár állandó bázisnak is alkalmas barlangot fedeztek fel a Holdon

A felfedezésről hétfőn a Nature Astronomy folyóiratban publikált tanulmányban számolt be a Trentói Egyetem két tudósa, Leonardo Carrer és Lorenzo Bruzzone. Mint írták, a Holdon eddig felfedezett legnagyobb, mintegy száz méter mély, és száz méter átmérőjű üreg a felszín alatt folytatódhat, és alkalmas lehet későbbi expedíciók lakóhelyéül.

Az ilyen helyek természetes menedékként szolgálhatnának az űrhajósok számára, megvédve őket a kozmikus sugárzástól és a napsugárzástól, valamint a mikrometeoritok becsapódásától.

„Tulajdonképpen a földi élet is a barlangokban kezdődött, tehát logikus, hogy az emberek a Holdon is élhetnek bennük” – magyarázta Carrer professzor.

A barlang a Nyugalom Tengerének nevezett régióban, az Apollo–11 leszállóhelyétől mintegy 400 kilométerre található.

A tudósok szerint ez az óriási gödör és az eddig felfedezett még további legalább kétszáz ilyen üreg, a felszín alatti lávacsatornák beomlása révén keletkezhetett.

A NASA holdkutató űrszondája, az LRO (Lunar Reconnaissance
Orbiter) radarjától kapott adatokat elemző kutatók az eredményeiket a földi lávacsatornák jellegzetességeivel hasonlították össze.

A radaradatok csak az üreg alján nyíló felszín alatti barlang kezdeti szakaszát mutatták, de a kutatók szerint a barlang legkevesebb 40 méter széles és több tíz méter hosszú, vagy még annál is hosszabb lehet.

A kutatók talajradarokkal, kamerákkal és robotokkal akarják feltérképezni a barlang további részeit.

A Hold felszínén felfedezett gödrök többsége ősi lávamezőkön található, de a kutatók szerint néhány a Hold déli pólusán is lehet, ahol még ebben az évtizedben a NASA újabb űrhajósai szállhatnak le. A Hold örökké árnyékos kráterei a feltételezések szerint jeget őrizhetnek, amely ivóvizet és rakétahajtóanyagot biztosíthat az űrhajósok számára.

A tudósok mintegy 50 éve állapították meg, hogy barlangok lehetnek a Holdon. Aztán 2010-ben az LRO-nak sikerült képeket készítenie a gödrökről, amelyek a tudósok szerint barlangok bejáratai lehetnek. A mélységüket azonban nem tudták megállapítani, mint ahogy azt sem, hogy beomlottak-e. Az új tanulmány ezekre a kérdésekre szolgált válaszokkal.

A külső hatásoktól megkímélt barlangok belsejében lévő kőzetek és egyéb anyagok vizsgálata hozzájárulhat, hogy a tudósok jobban megértsék a Hold fejlődését, különösen az egykori vulkanikus tevékenységet.

Az Apollo-programban 12 űrhajós jutott el a Holdra, elsőként 1969. július 20-án Armstrong és Aldrin.