Egyre több a sárgaságos beteg a kelet-szlovákiai kórházakban

kórház k

Tizenkét, hepatitis A-val (VHA) fertőzött beteget kezelnek a nagymihályi kórházban. Az ebben a betegségben szenvedő fertőzöttek számára még négy ágy áll rendelkezésre – tájékoztatott Bianka Krejčíová, a Penta PR-szakértője.

„Figyeljük a helyzet alakulását, és együttműködünk a régió más kórházi osztályaival” – mondta.

Az eperjesi J. A. Reiman kórház fertőző osztályán 35 sárgaságos beteg fekszik, többségük gyerek. Martina Pavliková, a kórház PR-menedzsere úgy tájékoztatott, hogy a kórházi osztály megtelt.

„A bőrgyógyászat 19 ágyát is beleértve megtelt a kapacitás, ezért a kórház az Eperjesi Regionális Közegészségügyi Hivatal segítségét kérte, hogy más egészségügyi intézmények is segítsenek ennek a súlyos helyzetnek a megoldásában” – tette hozzá Pavlíková.

Az eperjesi kórház tavaly ősz óta a hepatitis A miatt kórházba került betegek számának emelkedését regisztrálja. A betegek 82 százaléka más járásokból, főleg az ólublói Podsadek telepről származik. A többi páciens a Homonnai, a Bártfai, a Sztopkói járásból, és a Jarovnice telepről érkezett, és a fertőzöttek száma várhatóan emelkedni fog.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?