Waseige nem érti

Brüsszel. A belga sportsajtó nagy csalódással és súlyos bírálatokkal fogadta a válogatott Tunézia elleni keserves, 1:1-es döntetlenét, de a helyi futballhívek nem adták fel a reményt, hogy pénteken az oroszok legyőzésével mégis sikerül kiharcolni a 16 közé kerülést.

Brüsszel. A belga sportsajtó nagy csalódással és súlyos bírálatokkal fogadta a válogatott Tunézia elleni keserves, 1:1-es döntetlenét, de a helyi futballhívek nem adták fel a reményt, hogy pénteken az oroszok legyőzésével mégis sikerül kiharcolni a 16 közé kerülést.

A házigazda japánok ellen elért 2:2 után még megoszlott a média reagálása: a flamand lapok pergőtűz alá vették a csapatot, főleg mesterét, Robert Waseige-t, a francia nyelvűek viszont tárgyilagosabban értékelték a mérkőzést, elismerve, hogy a belgák a nem könnyű körülmények között végül is jól helytálltak. A szövetségi kapitány kezdettől fogva azt mondta, hogy ebben a csoportban Tunéziát kell legyőzni és akkor elérhető a továbbjutás.

A hétfői 1-1 ezért hidegzuhanyként ért mindenkit, beleértve Waseige-t is, és most már az eddig elnéző bírálók sem kímélték a csapatot és irányítóját. Az idős kapitány önkritikusan bevallotta, hogy maga sem érti teljesen, mi hiányzott játékosaiból, miért nem tudták 5 percig sem őrizni a megszerzett előnyt.

„A végrehajtás gyorsaságában és a szellemi frissességben voltak jobbak nálunk a tunéziaiak. Kevés az olyan játékosunk, aki született cselező lenne, vagy vérében volna a betörés a büntető területre. Ritkán látni ilyen akciókat a belga bajnokságban. Sonck képes rá, de most gödörben volt” – szomorkodott Waseige.

Jan Peeters, a szövetség elnöke szerint a válogatott elképesztően rosszul játszott. „Sem gyorsaság, sem átütőerő nem volt játékunkban. Érthetetlen, megmagyarázhatatlan...”

A La Derniere Heure/Les Sports szerint nincs mit szépíteni a dolgot, a belgák borzasztóan rosszul játszottak. Az egész mérkőzésen háromszor jutottak kapura lövéshez, a második félidőben mindössze egyszer. Marc Wilmots, a csapat kapitánya, jól mondta, hogy „nincs éppen nagy válogatottunk, de ha mindenki jól húz, jó csapatunk van”. A Le Soir úgy látta, hogy a „vörös ördögök” lelkileg sem voltak felkészülve erre a mérkőzésre, és nagy kérdés, hogy egyáltalán megérdemlik-e a továbbjutást. „A jelek szerint ez egy kedves, udvarias, szeretetre méltó fiúkból álló csapat, de most fizeti meg az árát annak, hogy nincsenek benne erős egyéniségek, akik tekintélyükkel és hatásukkal magukkal tudnák húzni a többieket.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?