Borrell: az EU követeli, hogy a venezuelai hatóságok vessenek véget az elnyomásnak

Josep Borrell

Az Európai Unió követeli, hogy a venezuelai hatóságok vessenek véget az ellenzék és a civil társadalom tagjai elleni elnyomásnak, önkényes letartóztatásoknak és zaklatásoknak, valamint engedjék szabadon az összes politikai foglyot – írta Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő vasárnapi közleményében.

Borrell arra is reagált, hogy Edmundo González Urrutia venezuelai ellenzéki vezető és korábbi elnökjelölt elhagyta vasárnapra a dél-amerikai országot és Spanyolországba távozott, amelynek kormányától politikai menedékjogot kért. 

„Szomorú nap ez a venezuelai demokrácia számára. Edmundo Gonzáleznek politikai menedékjogot kellett kérnie, és el kellett fogadnia a felkínált védelmet, miután elnyomással, politikai üldöztetéssel, valamint biztonságát és szabadságát érintő közvetlen fenyegetésekkel kellett szembenéznie” – írta a főképviselő. 

Borrell emlékeztetett: választási jegyzőkönyvek nyilvánosan elérhető másolatai szerint az ellenzéki politikus nagy többséggel nyerte meg az elnökválasztást. „Egy demokráciában egyetlen politikai vezetőt sem szabad arra kényszeríteni, hogy menedékjogot kérjen egy másik országban” – tette hozzá. 

González ellen elfogatási parancs volt érvényben, amelyet a júliusi választások körüli hivatalos vizsgálat keretében adott ki Venezuela legfőbb ügyésze, a többi között erőszakra való felbujtás, okirat-hamisítás és hatalomátvétel kísérletének vádjával. 

A venezuelai választási bizottság július 28-án hivatalosan is a 2013 óta hatalmon lévő Nicolás Madurót nyilvánította az elnökválasztás győztesének, de az ellenzék szerint csalás történt, és az elnökválasztást követően kiterjedt, halálos áldozatokat is követelő tüntetések zajlottak Venezuelában, amelyek során több mint kétezer tiltakozót letartóztattak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?