A magyar sportolók 15, a szlovákok 5 éremmel zártak a párizsi paralimpián

konkoly

Véget ért a párizsi paralimpia, a magyar sportolók 15, a szlovákok pedig 5 éremmel zártak.

A magyarok öt első, hat második és négy harmadik hellyel zárták a párizsi paralimpiát, így összesen eddig 43 arany-, 61 ezüst- és 71 bronzérmet gyűjtöttek az eddigi 17 paralimpián. Az első magyar paralimpiai medált, egy bronzot 1972-ben Fejes András szerezte atlétikában, a kerekesszékesek 60 méteres versenyében, Heidelbergben. A legsikeresebb szereplés 1984-ben volt New Yorkban, ahonnan a küldöttség 28 éremmel tért haza (12/13/3).

A magyar delegáció Párizsban a legjobb eredményeit úszásban érte el, a két legsikeresebb sportoló is úszó lett: Konkoly Zsófia 400 gyorson és 200 vegyesen sem talált legyőzőre, és még egy ezüstérem is összejött neki 100 pillangón. A 22 éves pécsi sportolónak egy születési rendellenesség folytán nem fejlődött ki teljesen a jobb karja. Pap Bianka szintén három éremmel zárt, ő a dobogó összes fokára felállhatott egyszer. Az atléta Ekler Luca kétszer ünnepelhetett a pódiumon: távolugrásban győzött, 400 méteren pedig ezüstérmes lett.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke maximálisan elégedett a szerepléssel. „A 15 érem parádés, a szomszédaink közül csak Ukrajna előz meg bennünket, az összes balti, balkáni és skandináv ország mögöttünk van és kilenc európai ország van előttünk. Ott vagyunk, ahol a helyünk van, a magyar paralimpiai csapat extra teljesítményt nyújtott. Minden magyar büszke lehet és legyen is rájuk” – mondta, majd külön dicsérte a rendezést is: „A versenyek lenyűgözőek voltak, a szervezés, a körülmények, a kreativitás, az ötletek szenzációsak.”

A szlovák küldöttség öt éremmel zárt, ami jelentős elmaradás a tokiói 11 éremhez képest. Tomáš Varga, a küldöttség vezetője szerint viszont Párizsban sokkal nagyobb volt a konkurencia, több volt a résztvevő ország is, és az előzetes tervek szerint elvárt hat éremhez viszonyítva ez nem rossz eredmény. A szlovák csapat legnagyobb erőssége a sportlövészet volt, ahol Veronika Vadovičová egy aranyérmet és egy ezüstöt, Radoslav Malenovský pedig egy ezüstérmet szerzett. 

(MTI, TASR, lz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?