Kevésen múlt a paralimpiai negyeddöntő Csejtey számára

A paralimpia egyetlen szlovákiai magyar résztvevője még az elutazása előtt elmondta lapunknak, az eredménytől függetlenül akkor fogja jónak ítélni a szereplését a pingpongtornán, ha jó érzéssel jön le a pályáról az utolsó meccse után – legyen az az első fordulóban vagy akár a döntőben. 

„Igen, úgy érzem, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy sikeresen zárjam az olimpiai ciklusomat és az utolsó meccsemet az asztalnál – kezdte élménybeszámolóját már itthonról Csejtey, aki a 2. fordulóig jutott az újonnan kieséses rendszerben lebonyolított tornán. – Nagyon közel voltam hozzá, hogy továbbjussak, lényegében egy labdán múlott a dolog a végén. A harmadik szettben magasan, 7:1-re vezettem az angol Aaron McKibbin ellen, onnan sikerült sajnos kikapnom, ami pedig nem szokásom. De ez a sport is ilyen, akkor van vége egy meccsnek, amikor az utolsó labda lepattan az asztalról. Riválisomnak egy kicsivel nagyobb szerencséje volt, és nyert 3:2-re (8, -7, 11, -9, 8). Gyakran játszunk egymás ellen, vele mindig fifty-fifty az esély, egyszer ő nyer, egyszer én. Előbbre áll nálam a világranglistán, jóval fiatalabb is. Aktívabban, többet tud edzeni, az én egészségi állapotom nem engedi meg, hogy napi hat órát gyakoroljak, ami elsősorban a mozgásán mutatkozott meg, ebben fölém nőtt.”

Az első fordulóban kedvezőbbnek mondható sorsolást kapott a dunaszerdahelyi pingpongozó. 

„Az ausztrál Nathan Pellissier ellen többnyire mindig jól szerepeltem korábban, a srác eléggé ideges volt a meccsen, vagyis pszichikailag is előnyben voltam. Igaz, az első szettet így is elbuktam, de asztaliteniszben az első játszma legtöbbször inkább a másik kiismeréséről szól, arról, hogy felmérjük, milyen állapotban van, hogyan játszik az ellenfél. Aztán zsinórban a következő három szettet már hoztam, a 3:1 után készülhettem a már említett, McKibbin elleni találkozóra” – jegyezte meg a 45 éves Csejtey.

Nagy sajnálatára a vereség és a kiesés után nem maradhatott sokáig Párizsban, az irányelvek szerint 48 órán belül el kellett hagynia az olimpiai falut, így a pingpongtorna kicsúcsosodását sem követhette a helyszínen. És készült volna máshova is. 

„Régi vágyam, hogy megnézzem azokat a teniszpályákat, ahol a Roland Garros meccseit rendezik. Nagyon szeretem ezt a sportágat is, el szerettem volna jutni a helyszínre, de a versenyem alatt erre nem volt időm, utána pedig az előre hozott hazautazást kellett szervezni. Biztosan elmentem volna legalább egy meccsre, mert azt mondják, gyönyörű a centerpálya” – ecsetelte Csejtey. 

Az olimpiai falu és a pingpongcsarnok hangulatát viszont saját bőrén tapasztalhatta meg. És bár nagyon élvezte az egész paralimpiát és mindent, ami vele jár, a korábbi játékokon találkozott már jobb infrastruktúrával. 

„Ebből a szempontból úgy éreztem, hogy az egyik leggyengébb rendezvény volt a párizsi – mondta az immár hatszoros paralimpikon. – Kicsi volt a falu, kicsi volt az étkezde, össze volt zsúfolva minden. A nézők viszont csodálatosak voltak, Szlovákiából is többen eljöttek szurkolni. Londonban 2012-ben például nem voltak ennyien a pingpongmeccseken, persze, Pekinggel (2008) nem lehet összehasonlítani, ott az asztalitenisz a vezető sportág az országban. Párizsban a szervezés is rendben volt, mindenki kedves, segítőkész volt, mégis az összhatást kicsit gyengébbnek éreztem.”

A múlt héten zárult paralimpia után nemsokára a bajnoki küzdelmekre hangolódhat Csejtey, ebben a hónapban elrajtol a Joola Extraliga.

 „És persze itt vannak Nemeshodoson a gyerekek is, akiket edzek, velük továbbra is foglalkozom – említi meg egyik szívügyét, de azt nem tagadja, hogy foglalkoztatja a gondolat, hogy ott legyen négy év múlva Los Angelesben is. – Meglátjuk, hogyan fog szolgálni az egészségem, 2028 még messze van. Kettő Európa-bajnokság és egy világbajnokság lesz addig, ha ezeken jól fogok szerepelni, akkor nézelődhetek Los Angeles felé.”