Legyőzték a VSS-t a királyhelmeci öregfiúk

királyhelmec

Augusztus végén egy sikeres múlttal büszkélkedő labdarúgócsapat, a VSS Košice öregfiúk-együttese mérte össze erejét 2x35 percben a királyhelmeci öregfiúk válogatottjával. A délutáni rekkenő hőség ellenére közel 150-en látogattak ki a Városi Stadionba, hogy élőben láthassák többek között Daňko, Štafura, Jurko és a többi közismert korábbi labdarúgó még mindig minőségi játékát.

A pályán történteket és a mérkőzést követő kötetlen beszélgetést Bányácski Kornél, a királyhelmeci öregfiúk csapatvezetője foglalta össze lapunknak. „Az első percek inkább csak az ismerkedés pillanatai voltak. Ezek után nálunk adódtak az első helyzetek, amelyekből kettőt, a 10. és a 20. perc között gólra is váltottunk Dako László és Hornyák Norbert révén. A kétgólos hátrány ellenére sem adták fel a vendégek, több helyzetet is kialakítottak ezekből egyet Roman Jurko jóvoltából végül gólra váltottak. Ezekben a percekben a szerencse is mellénk állt. Már mindenki a szünetre gondolt, amikor Dako egy jobb oldalon vezetett támadás során ismét a kapuba talált – mondta Bányácski. – A második félidő elején hatot is cseréltünk, ennek ellenére a lendületünk már alábbhagyott, s ezt a kassaiak ki is használták. Ügyes összjáték után ismét Jurko volt eredményes, ezzel 3:2-re zárkóztak fel. Sikerült azonban összekapni magunkat. Kihasználva az ellenfél hibáit tudtunk még két gólt lőni, újfent Hornyáknak és Dobos Csabának köszönhetően, így 5:2-re módosítottuk az eredményt. Amikor már azt hittük, hogy kiütéses vereséget mérünk nagy múltú ellenfelünkre, nem sokkal a találkozó lefújása előtt Jurko harmadszorra is betalált, kialakítva ezzel az 5:3-as végeredményt. De ez már csak szépségtapasz volt a számukra. Nem várt, de megérdemelt siker született.”

A királyhelmeciek összesen 19 játékost küldtek felváltva a pályára, akik mind 40 évnél idősebbek voltak, de akadtak 70-en felüliek is. Ettől függetlenül derekasan helytálltak. „Természetesen mindenki dicséretet érdemel, de a 60, illetve 70 éven felüliek közül hadd említsek meg néhány nevet: Pankovics Jenőt, Géczi Istvánt, Brezo Tibort, Bernáth Jánost, Berta Sándort, Sipos Zoltánt és nem utolsósorban Popália Istvánt, akinek köszönhetően megvalósulhatott ez a labdarúgó-mérkőzés. Nem csak a játékáért, de a szervezésért is köszönet jár neki. A kassai öregfiúk is bebizonyították, hogy miért is tartoztak egykoron a csehszlovák bajnokság legjobb klubcsapatai közé a 60-as és 70-es években” – tette hozzá Bányácski.

A találkozót követő jó hangulatú kötetlen beszélgetés fókuszában természetesen ismét csak a foci állt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?