Több tízezer hívő előtt misézett a pápa Pápua Új-Guineában

Ferenc pápa k

Mintegy 35 ezer hívő előtt tartott szabadtéri misét Ferenc pápa vasárnap Pápua Új-Guinea fővárosában, Port Moresbyben.

A katolikus egyházfőt hagyományos helyi énekekkel és táncokkal fogadták a hívők, akiknek aránya a hivatalos adatok szerint megközelíti a 25 százalékot az ország teljes lakosságából. 

Szentbeszédében a pápa kijelentette: látogatásával azt kívánta jelezni, hogy a helyiek bármennyire is távoli vidéken élnek más földrészekről szemlélve, Isten hozzájuk is közel van. 

Az egyházfő 11 napos, négy országot érintő körúton vesz részt Délkelet-Ázsiában és Óceániában. A pápuai vezetőkkel szombaton találkozva felszólított az országot évtizedek óta sújtó törzsi konfliktusok befejezésére és a természeti erőforrások tisztességes, fenntartható kitermelésére. 

Ferenc pápa előtt utoljára II. János Pál járt katolikus egyházfőként Pápua Új-Guineában, az ő miséin 1984-ben és 1995-ben szintén több tízezres tömegek vettek részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?