Ismét függőségéről vallott Molnár Gusztáv: „Szeretnék megtanulni szeretve lenni”

molnar gusztav

A színész állapota egy darabig javulni látszott, de egy hete mentőt kellett hívni hozzá, annyira kiütötte magát. Molnár most megszólalt, ismét tervekkel és nagy reményekkel szeretne új életet kezdeni.

Kiderült, hogy a Drága örökösök 36 éves, egykoron ünnepelt sztárja minden jel szerint visszaesett, és újra inni kezdett. A képek tanúsága szerint teljesen a padlón van: annyira szétcsapta magát, hogy az utcán aludt egy kuka mellett, míg körülötte sétáltak a fejüket csóváló emberek.

Néhány nappal korábban a párja, Dorina a közösségi oldalán jelentette be, hogy a kapcsolatuk véget ért. Nehéz nem összefüggést keresni a két esemény között, de hogy mi az igazság, az talán csak most, egy héttel az események után derülhet ki – írja a Naphire.hu.

A portál megkeresésére most válaszolt Molnár Gusztáv, aki ismét tele vannak tervekkel, pozitivizmussal és reménnyel.

„Mindig kifelé figyeltem, és azt néztem, mit várnak el tőlem. Most igyekszem befelé figyelni, és soha nem kaptam annyi szeretetet életemben, mint az elmúlt pár napban. Csak a jóra figyelek, és arra, hogy végre megszabaduljak a démonjaimtól. Sok ezren küzdünk ezzel ebben az országban. Sok olyan ember van itt, akit senki sem látogat. Nekem van valaki, aki minden nap bejön hozzám. Tudok szeretni és szeretve érzem magam. Nem érdekel a karrierem, és az sem, mi lesz. Szeretnék megtanulni szeretve lenni, engedni, hogy szeressenek. Ez most a munkám. A cikkek meg azért vannak, hogy az emberek elüssék a szabadidejüket. Hálás vagyok, hogy van időm találkozni saját magammal.”

A legnagyobb harcot nem a világgal és a médiával vívom, hanem magammal, de már nem egyedül” – írta válaszában a színész.

Az írásából úgy tűnik, kész segítséget kérni, és nem egyedül nekivágni ennek a nehéz és rögös útnak.

(Blikk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?