Felsőszeliben duplázott az Austria Wien

felsőszeli

Ismételt a címvédő, ezúttal is az Austria Wien neve került győztesként a krónikába a felsőszeli Wolf–Kon-Truss Cup hatodik felvonásán, melyen a mátyusföldi településen négy ország, Ausztria, Csehország, Magyarország és Szlovákia tizenkét U11-es csapata csatázott a trófeáért, érmekért, egyéni díjakért.

Végszóra változott a mezőny összetétele. „A lengyeleket helyettesítenünk kellett, ugyanis a Raków Czestochowa csapata lemondta részvételét. Nem lett foghíjas a mezőny, az Újpest FC igent mondott a felkérésre, a lilákat a B csoportba soroltuk be” – tájékoztatott a megmérettetés előtt lezajlott helycseréről Ferenczi Barnabás, a felsőszeliek utánpótlásszekciójának technikai vezetője.

A rendezvényt szervező hazaiak, a nyár elejétől immár Mátyusföldi Labdarúgó Akadémia Felsőszeli/Tallós néven működő klub tisztségviselői a résztvevőket két hatos csoportba sorsolták be. Ezekben az alakulatok körmérkőzéses rendszerben küzdöttek a pontokért. Egyszerre három pályán zajlottak mérkőzések. Ezek időtartama a csoportkörben 15 perc, a rájátszásban pedig 17 perc volt. A szülőkből, hozzátartozókból verbuválódott nézősereg zömmel látványos alakításokban, kapusbravúrokban, gólokban bővelkedő erőpróbák szemtanúja volt a fociakadémiákat képviselő kollektívák előadásában.

Ötgólos győzelemmel rajtoltak el a bécsiek, a testvérklubok megmérettetésén az ETO 2:0 arányban fektette két vállra a DAC-ot. A jövő reménységei a rekkenő hőségben is nagy elánnal futballoztak, az ebédszünetet követően is élénk iramot diktáltak. A csoportmeccsek befejezése után az első két helyezett a negyeddöntőbe jutott, a többiek pedig kaptak még egy esélyt a javításra. A veszteseket a helyosztók várták.

A pályafutásuk elején tartó focistákat szüleik nagy hangerővel buzdították, olykor hasznosítható utasításokkal látták el. Így volt ez a hazaiak játékosa, Németh Márk esetében is, akinek az édesapja, a DAC egykori védője, Németh Zsolt nem véletlenül favorizálja a helybeli fociakadémiát. A lelátón apaszerepben egykori válogatottak, Nikolics Nemanja és Marek Sapara is felbukkantak. Az előbbi a gólkirályi címet begyűjtött Nikolics Markót, az utóbbi pedig a rózsahegyiek mezében szereplő Mattiast buzdította.

A bécsiek az alapszakaszt követően is remekeltek. Előbb a DAC-ot, majd a trencsénieket, a fináléban pedig az ostravaiakat verték meggyőző fölénnyel, veretlenül szereztek elsőséget. Egyébként az 50 összecsapáson összesen 184 találat került a jegyzőkönyvbe, csupán három találkozón voltak gólképtelenek a jövő reménységei.

A kiválóan szervezett torna végére az ünnepélyes eredményhirdetés tett pontot. A csapatok emléklapot kaptak, a dobogós helyezettek serleget emeltek a magasba, a játékosok nyakába érmet akasztottak. Különdíjjal jutalmazták a seregszemle legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és gólkirályát. Álomcsapatot is hirdettek.

Tornakrónika

Wolf–Kon-Truss Cup

A végső sorrend: 1. Austria Wien, 2. Baník Ostrava, 3. Újpest, 4. AS Trenčín, 5. DAC, 6. Fehér­vár FC, 7. MFK Ružomberok, 8. ETO FC Győr, 9. Puskás Akadémia, 10. MŠK Žilina, 11. Jihočeská Futbalová Akadémia, 12. Mátyusföldi Labdarúgó Akadémia Felsőszeli/Tallós.

Dream Team: Leon Kupidowski (legjobb kapus – Austria Wien), Marko Nikolics (legjobb góllövő, 13 gól – Fehérvár FC), Oslizlo Ksawery (legjobb mezőnyjátékos – Baník Ostrava), Bóna Marko (DAC), Marko Jaskulík (AS Trenčín), Csabay Gellért (Újpest FC), Kodi El Maestro (Austria Wien). 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?