Matteo Salvini konkrét békejavaslatot sürgetett az ukrán elnöktől

Matteo Salvini

Konkrét javaslatokat sürgetett a béketárgyalások érdekében Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője az olaszországi Cernobbióban rendezett gazdasági-politikai fórumon vasárnap.

Salvini hangoztatta, reméli, hogy a Volodimir Zelenszkij által beharangozott béketervnek „konkrét következményei” lesznek. 

A Liga vezetője a Comói-tónál, Cernobbióban rendezett Ambrosetti Fórum nemzetközi találkozó zárónapján reagált az ukrán elnök kijelentéseire. A találkozón szombaton részt vevő Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy novemberben béketervet mutat be Joe Biden amerikai elnöknek, valamint Kamala Harris demokrata elnökjelöltnek. 

Matteo Salvini azt mondta, személy szerint azt kívánja, hogy az amerikai választásokat Donald Trump nyerje meg, „mert úgy gondolom, hogy a republikánusok jobban képesek megoldani a nemzetközi válságokat”. 

Úgy vélte, Donald Trump győzelme „felgyorsíthatja a normalitás visszatérését Ukrajnában és a Közel-Keleten is”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?