Paralimpia 2024 – Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmes 400 méteren

Ekler Luca

Ekler Luca Európa-csúccsal ezüstérmet szerzett a szombat esti döntőben 400 méteres síkfutásban a párizsi paralimpián.

A T38-as kategóriában érdekelt magyar atléta – aki távolugrásban aranyérmes, 100 méteren pedig ötödik lett – pénteken 1:10.02 perces idővel megnyerte előfutamát és összesítésben harmadikként került a fináléba. 

A TFSE 25 éves sportolója tavaly világbajnokságot nyert ebben a számban éppen itt, Párizsban (egy másik stadionban), most pedig az 5-ös pályán futott az ismét teltházas Stade de France-ban. 

Mivel francia versenyző is volt a mezőnyben, az aréna a rajt pillanatában szinte felrobbant, a résztvevők igazán inspiráló közegben vághattak neki az egykörös távnak. 

Ekler Luca taktikusan kezdett, féltávnál még csak a negyedik-ötödik volt, majd a második 200 méteren hatalmasat hajrázott és csak a saját világcsúcsát megjavító kolumbiai Karen Tatiana Palomeque Moreno volt gyorsabb nála. 

A dél-amerikai 58.67 másodperccel nyert, Ekler új egyéni csúcsa, egyben Európa-rekordja pedig 59.35. Ez egyébként öt századdal jobb riválisa korábbi világcsúcsánál. 

„Nagyon jó verseny volt, a vége egy kicsit már fájt, de azt gondolom, hogy öt óra alvás után ez egy nagyon jó futás volt. Az eredményem a korábbi világcsúcson is belül van és azt már tegnap is látni lehetett, hogy a kolumbiait valószínűleg nem lehet megverni. Úgy indultam neki, hogy mindent bele akarok adni, mindent ott akarok hagyni a pályán, és reméltem, hogy ez elég lesz egy éremhez. Nagyon boldog vagyok. – értékelt a vegyes zónában a magyar atléta. – Az első kétszázon próbáltam okosan futni, nem elfutni magam, mert nekem a második kétszázam erősebb és akartam tartalékolni. Természetesen szerettem volna győzni, de azt hiszem, nem lehetek elégedetlen, sőt, nagyon boldog vagyok.”

A versenyző elárulta, a barátja is ott állt a lelátón az utolsó ötven méternél, s ez nagy erőt adott neki. 

Ekler az elutazás előtt úgy nyilatkozott: a saját elvárásainak akar megfelelni. 

„Szerettem volna a tokióinál jobb paralimpiát zárni. Százon ez nem sikerült, de a mostani négyszáz talán ad annyit, hogy azt elfelejtsük. Összességében pedig nagyon elégedett vagyok azzal, hogy két éremmel, egy-egy arannyal és ezüsttel megyek haza. Szerintem a saját elvárásaimat is túlszárnyaltam” – fogalmazott. 

Ekler számára még nem ért véget a szezon, a jövő héten a csapatbajnokságon szerepel a TFSE színeiben, majd pedig Biacsi Ilonával részt vesz a brüsszeli Gyémánt Liga-döntőn, amelyen para futamot is rendeznek. Biacsi fog 400 méteren versenyezni, Ekler pedig az edzője-kísérője lesz. 

Ekler Luca a párizsi magyar küldöttség 15. érmét szerezte, a mérleg most 5 arany, 6 ezüst és 4 bronz. 

A magyar sportoló 2009-ben stroke-ot kapott, ennek következtében lebénult a bal oldala, fizioterápiás és gyógytornás kezelés hatására azonban mostanra már csak a bal kézfején maradtak látható tünetek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?