Szükségállapotot hirdetett Bolíviában a kormány az erdőtüzek miatt

Bolívia k

Szükségállapotot hirdetett a bolíviai kormányzat szombaton az országot sújtó erdőtüzek veszélyes terjedése miatt.

Edmundo Novillo védelmi miniszter elsősorban azzal indokolta a vészhelyzet elrendelését, hogy az ország így gyorsabban juthat nemzetközi segítséghez. „Ez lehetővé teszi számunkra, hogy gyorsabb és hatékonyabb támogatást kapjunk a baráti országoktól nemzetközi együttműködés keretében” – fogalmazott. 

Az országot 2010 óta a legsúlyosabb erdőtüzek sújtják idén, ráadásul ezek a vártnál korábban, már júliusban elkezdődtek. Az erdőtüzeket is figyelő brazil űrkutatási intézet adatai szerint idén már csaknem négymillió hektárnyi erdő vált a lángok martalékává. Az ország keleti részében a tűz az őslakosság termő- és lakóterületeit is fenyegeti, több körzetből ideiglenesen ki kellett telepíteni a lakókat.

Idén a Bolíviával szomszédos Brazíliát is szokatlanul heves erdőtüzek sújtják, és a hatóságok várakozásai szerint az amazóniai erdőségekben a rekordmértékű szárazságot követően kiemelten nehéznek ígérkezik a következő időszak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?