Szkukalek újra betalált

Dunaszerdahely. Újabb győzelmével egy hellyel előrébb araszolt a tabellán a DAC, melynek mezében több éves szünet után a rutinos Szkukalek Igor is feliratkozott a gólszerzők közé. „Örülök, hogy nevelőegyesületem mezében újra a hálóba találtam. A bal összekötő helyén követtem a támadást.

Dunaszerdahely. Újabb győzelmével egy hellyel előrébb araszolt a tabellán a DAC, melynek mezében több éves szünet után a rutinos Szkukalek Igor is feliratkozott a gólszerzők közé. „Örülök, hogy nevelőegyesületem mezében újra a hálóba találtam. A bal összekötő helyén követtem a támadást. Egy jobb oldalról kapu elé ívelt Horváth-centerre csaptam le, melyre előttem Kriss ugrott fel fejelni. Rákiáltottam: engedd tovább a labdát! Miro ép idejében reagált, lehúzta fejét, én pedig kapásból, ballal, a hosszú sarokba céloztam – elevenítette fel a szépségdíjas mozzanatot a sárga-kékek rutinos középpályása, aki máris indult zuhanyozni. „Már az akciót megelőzően cserét kértem a mestertől. Belkovics még nem állt készenlétben, ezért a játéktéren maradtam. Jól tettem, hogy levonulás helyett még a játékra összpontosítottam” – fogalmazott az utóbbi hetekben izomhúzódással bajlódó játékos, aki az őszi idény hátralévő három párharcán is játszani szeretne. „November közepéig szeretnék harcképes állapotban maradni, játszani, utána lesz elég időm arra, hogy megkülönböztetett figyelmet fordítsak a felgyógyulásra” – vélekedett a folytatás esélyeiről a gólszerző. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?