Szent Márton lova elintézte

Csenke. „Megdőlhet a nézőcsúcs” címmel harangoztuk be a csenkeiek és a nagymagyariak régiórangadóját, miközben nem gondoltunk arra a régi magyar közmondásra, mely szerint „Ember tervez, Isten végez”.

Szkurák Attila, a csenkeiek klubtitkára koradélelőtt még a zöld gyepen sétált, de ebéd után már hótakarón csúszkáltSomogyi Tibor felvételeA mérkőzés kezdetekor (13.30) ugyanis fél kezünkön meg tudtuk számolni, mennyien sürögtek a pálya körül. Hogy mi váltotta ki az érdektelenséget? Az öt centiméternyi összefüggő hótakaró, mely tegnap, Márton napján, három óra leforgása alatt hullott le a Felső-Csallóközben, ahová az oly sokat emlegetett Szent Márton valóban fehér lovon érkezett”. Ezáltal alighanem a fehér karácsonyunk is veszélybe került, hiszen egy magyar kalendáriumi megfigyelés szerint „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”

Nem pattant a labda

A derbi kezdete előtt fél órával, sűrű havazás közepette mondták ki hogy a játéktér mérkőzésre alkalmatlan. „Győzött a józan ész, hiszen ilyen körülmények között sérülésveszélyes játszani” – magyarázta a döntést Benovič Árpád, a területi futballszövetség elnöke, aki egyben a mérkőzés ellenőre is volt. „A szabályzat kimondja, hogy labdarúgó mérkőzésre csak abban az esetben kerülhet sor, ha a játéktér felületének legalább hetven százaléka elfogadható állapotban van. Itt pedig a pályát összefüggő hótakaró borítja. Arról már ne is beszéljünk, hogy a labdának pattannia kellene, és a partvonalaknak is láthatóaknak kellene lenniük…” – tájékoztatta lapunkat Flaska Lénárd, a mérkőzésre kinevezett játékvezető.

Összeszorított fogakkal

„Szomorúak vagyunk, hiszen egész héten a nagy rivális elleni mérkőzésre készültünk. A futballpályára tekintve azonban teljesen érthető a döntés, nincs értelme kockáztatni a játékosok testi épségét” – nyilatkozta Mezei Ferenc, a csenkeiek csapatkapitánya. „Vegyes érzések kavarognak bennünk, hiszen az edzések is a slágermeccs jegyében zajlottak, más részről viszont sok sérültünk van. Mindezek ellenére bekötött combokkal, bokával, összeszorított fogakkal is kiálltunk volna. Köszönet a drukkereknek, akik a téli időben is elkísérték a csapatot” – summázta a fejleményeket Zsigmond Attila, a nagymagyariak játékosedzője, akitől azt is megtudtuk, hogy a vendégek legfeljebb két cserejátékossal tudtak volna kiállni.

Hiába hangoltak

Nem lehet megfeledkezni a vendégszurkolókról sem, akik 13.20-kor érkeztek meg a sportpálya elé, s ott szembesültek a szomorú valósággal. Dobokkal, zászlókkal, sálakkal és transzparensekkel vonulva rándultak át Csenkére. Többen parókát is viseltek, s a közel 80 fős csoport szüntelenül azt skandálta: „Mi mindenhol ott vagyunk, a ’Magyarnak szurkolunk!” Néhányukkal viszont nagyon nehéz volt megértetni, hogy elmarad a mérkőzés…

Még idén pótolják?

„Jó pár drukker maradt ma hoppon. Olyanok is készültek a derbire, akiket különben nem nagyon hoz lázba a foci” – hangzott Kunyi István, a nagymagyariak klubelnökének és Lyžica Gábor, a csenkeiek edzőjének egybehangzó véleménye. „Minden tekintetben fel voltunk készülve a találkozóra. Egyébként a rumos tea és a forralt bor is el volt készítve“ – árulta el mosolyogva Kvarda József, a csenkeiek polgármester-klubelnöke. „Ha az időjárás is kegyeibe fogad minket, akkor november 25-én pótoljuk a mérkőzést” – nyomatékosította a csenkei foci első embere. A hazaiak azonban a fehér vasárnapon sem maradtak labdarúgás nélkül. Vasárnap délelőtt ifjúsági csapatuk még bajnokit játszott, ezen 9:1-re hengerelte le a madiakat. „Zöldben kezdték a mérkőzést, de már fehérben fejezték be” – viccelődött Szkurák Attila, a hazaiak klubtitkára. (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?