Nyárasdi segítség az ipolyságiaknak

Ipolyság/Nyárasd. Mint ahogy arról lapunkban már beszámoltunk, a 16. fordulóban botrányba fulladt a Demandice–Šahy összecsapás a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában.

Ipolyság/Nyárasd. Mint ahogy arról lapunkban már beszámoltunk, a 16. fordulóban botrányba fulladt a Demandice–Šahy összecsapás a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában. Bár a szövetség illetékesei még vizsgálódnak, nem zárták le a nagy vihart kavart összecsapást, a fegyelmi bizottság döntése értelmében az ipolyságiak a hét végi Palárikovo elleni hazai bajnoki mérkőzésüket 50 kilométeres határon túl elterülő település pályáján voltak kötelesek megrendezni. Először ugyan Csekére (Čaka) esett a választásuk, végülis a listavezető csallóköziek játékterén rendezték meg a találkozót. „A nyárasdiak segítő kezet nyújtottak nekünk, náluk találtunk ideiglenes otthonra. A zárt kapus mérkőzésen az első játékrészben mi uraltuk a mezőnyt és kétgólos vezetésre tettünk szert. A második félidő elején két ziccert is elpuskáztunk, majd az ellenfél rákapcsolt és behozta hátrányát. Végülis igazságos döntetlen (2:2) született, holott egy hajszállal közelebb álltunk a győzelemhez” – tájékoztatott Urblík József, az ipolyságiak játékosedzője és klubelnöke. Egyébként az Ipolymenti település csapatának vezetői állták a hivatalos felügyeletet ellátó szövetségi ellenőr költségeit. Öt napon belül meg kell nevezniük a deméndi lelátón garázdálkodó személyek nevét, ugyanakkor ki kell dolgoznuik a botrányos esetek megakadályozására foganatosított intézkedéseket. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?