Négy hazai elsőség

Gúta. Három kívánsága volt Vincze Ferencnek a 3. Gútai Nagydíj diákviadal előtt: a városka cselgáncssportjának irányítója védencei jó szereplésében, közel kétszáz versenyző indulásában és a nézők nagyobb érdeklődésében bízott.

Gúta. Három kívánsága volt Vincze Ferencnek a 3. Gútai Nagydíj diákviadal előtt: a városka cselgáncssportjának irányítója védencei jó szereplésében, közel kétszáz versenyző indulásában és a nézők nagyobb érdeklődésében bízott. Szombaton a szőnyegen védencei nem hagyták cserben: tizennégyet állított csatasorba, s abból tizenketten helyezést értek el. Végül 20 kategóriában 116 dzsudós (külföldről csak magyarországiak) állt rajthoz, ami alulmúlta a versenyigazgató várakozását, s a nézőket sem nagyon vonzotta Gúta egyik sikersportjának seregszemléje. „Aránylag kevesen voltak, még a szülők se mind jöttek el” – állapította meg kissé keserű szájízzel Vincze Ferenc, akinek taníványai négy első, hat második és három harmadik helyet érdemeltek ki. „Kár, hogy a csehek és a jugoszlávok nem érkeztek meg, így magyar-szlovák párharcra szűkült a viadal. Nagyobb részvételre számítottunk, ezért a szervezést is könnyedén győztük, köszönet a szülők segítségének. Mind a négy gútai súlycsoportgyőztes tapasztaltabb versenyzőink közé tartozik, megérdemelten lettek elsők. Különösen Kárpátyban bízom, remélem, ő lesz a mostani nagy nemzedék követője, másokkal együtt. Örömet szereztek a legkisebbek: az előkészitő csoportból a négy legügyesebb is lehetőséget kapott, s élete első versenyén Máté Pityu a 33 kilósok között lett második.” A gútai győztesek, fiatalabb diákok, 30 kg (8 induló): Farkas László; idősebb diákok, 58 kg (11): Kárpáty Ernő; lányok, 44 kg (6): Pilisi Darina, 48 kg (6): Hír Anikó. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?