Kimaradtak a gólhelyzetek

Komárom. Nem tudtak visszavágni a komáromiak a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportja 13. fordulójának nyitómérkőzésén a diószegieknek az ellenfelük otthonában tavasszal elszenvedett csúfos (0:5) vereségért.

Komárom. Nem tudtak visszavágni a komáromiak a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportja 13. fordulójának nyitómérkőzésén a diószegieknek az ellenfelük otthonában tavasszal elszenvedett csúfos (0:5) vereségért. Szombaton úgy tűnt, még az esetben sem örülhettek volna gólnak a futballhívek, ha egy teljes napot a focipályán töltöttek volna az együttesek. Ezen a délutánon a kapusok, Herko és Maglocký játszották ugyanis a prímet, a mezőnyjátékosok esetében pedig baj volt az irányzékkal. Olyanra is volt példa, hogy az üres kapuba sem tudott betalálni a vendéglátók futballistája, Slovák… Hazai támadásokkal kezdődött a hideg, szeles időben, csúszós talajon zajló összecsapás. Játékosedzőjük, Zdeno Kršteňanský több alkalommal is pontos átadással indította védenceit. Az első negyedóra végén Bagin ügyetlenkedte el a ziccert, a 24. percben Zlatohlávek hibázott góllal kecsegtető szituációban. A vendégek elsősorban kontrákkal kísérleteztek, ám a Bazinský által irányított komáromi védelmet nem tudták kapitulációra kényszeríteni. A 35. percben Józsa hámozta át magát a hazai védőkön, a kapujából kifutó Herkót is kicselezte, mégsem talált az őrző nélkül maradt kapuba. Félidei pihenő után sem változott az eredmény, csupán a kimaradt helyzetek száma szaporodott. A házigazdák mezében Bagin és Slovák hibázott, a túloldalon Krull és Marek Karol pironkodott pontatlansága miatt.

KOMÁRNO–SLÁDKOVIČOVO 0:0. Sárga lap: Barvulský, ill. Heriban. Játékvezető: Chlebo, 150 néző. KOMÁRNO: Herko–Barvuský, Bazinský, Ágh, Sklenář, Kökényesi, Mátyus, Zlatohlávek, Zd. Kršteňanský, Slovák, Bagin. SLÁDKOVIČOVO: Maglocký–Hruška, Nagy Ľubomír, Marek Karol, Marek Michal, Mochňanský, Józsa, Šimek (50. Chudík), Heriban, Krull, Nagy Gábor (81. Varkonda). (ái)

VÉLEMÉNYEK

Zdeno Kršteňanský (Komárno): „Igazságos eredménnyel fejeződött be a mai napon gólképtelen csapatok találkozója. Amikor a helyzeteinket számolom, akkor hiányérzetem van, hiszen pontokat vesztettünk. A diószegiek is mattolhattak volna minket, ám tőlük is elpártolt a szerencse. Védenceim közül elsősorban Herko és Bazinský nyújtott átlagon felüli teljesítményt.”

Radoslav Heriban (Sládkovičovo): „Egy picit megilletődve kezdtük a mérkőzést, ám a folytatásban mi irányítottuk a játékot, gyakran hoztuk zavarba a vendéglátók védelmét. Sajnos, ezen a mérkőzésen pontatlanul céloztunk, a három helyett csupán egy pontot zsákmányoltunk. Elismerést érdemel a játékvezető teljesítménye, szerintem ő volt a meccs legjobbja.” (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?