Illésházi örömfoci a javából

Ha egyszer egy üzlet beindul… Három hete képtelen volt győzni az illésházi együttes a nyugat szlovákiai V. liga déli csoportjában. A vágaiak ellen azonban már az első negyedóra végén megszerezték a vezetést, s aztán már nem volt megállás. Nyolcig jutottak!

Parázs jelenet a hazaiak kapuja előttSomogyi Tibor felvételeNa, hogy játszottatok? – kérdezhette szombat koraeste a vágai vendéglő csaposa a helybéli csapat labdarúgóitól. Inkább hagyjuk, nekünk nyolc! – vághatták rá morcosan a méretes zakóval hazaérkezők. A szóviccet félretéve, az illésházi gárda megmutatta, hogyan kell hazai környezetben búcsúztatni a 2007-es futballévet. A körítésre is gondoltak: igazi futballhangulatot varázsolt egy féli csupaszív drukker, aki a fiatalokat bevonva zászlókkal, dobokkal, kereplőkkel, szirénával és hangosbeszélővel buzdította a hazaiakat.

A vágaiak jobbára a lerántásokkal próbáltak kitűnni. Nem volt meglepő, hogy az illésházi gálaelőadás egy büntetővel (Maričot buktatták) indult, amit a repedt bordával játszó Király értékesített. A vendégek közül elsősorban a vágaiak cserepadján helyet foglaló csinos doktornő került a nézők figyelmének fókuszába. „Sklenaříkova, Sklenaříkova” – zúgott a hangosbeszélőn. A második félidőben már komoly szükség volt szakmai tapasztalataira, hiszen a hazaiak gólvágója, Jankovič egy ütközést követően agyrászkódást szenvedett. Mint később kiderült, csak saját felelősségére hagyhatta el este a dunaszerdahelyi kórházat. A vendégeket még egy jogtalan kiállítással is súlytotta a játékvezető. Lukáč az elsősegélynyújtást igyekezett megsürgetni, mire a bírótól megkapta második sárgáját. És hogy milyen góloknak tapsolhatott a nagyérdemű?

Volt ott szemet gyönyörködtető akció, mikor Lelkes-Király-Marič volt a labda útja, utóbbi beadását pedig Jankovič pofozta a hálóba. A mérkőzés végeztével a húszéves Lelkes Tibor volt a legboldogabb, aki a felnőttek között először ért el mesterhármast. A lelkét is kifutó Király is dicséretet érdemel, aki nem egyszer a hátvédeket is szerelte. Két gól is így született: az egyiknél gólpasszt adott Lelkesnek, a másikat saját maga értékesítette. Skuby Tibor ugyan rövid időt töltött a pályán, de annál emlékezetesebbet alkotott. Első góljánál a fiatal Németh mentett meg egy elveszettnek hitt labdát, második találatával pedig kellőképpen megkoronázta csapata teljesítményét: 25 m-ről megeresztett bombája a keresztlécről vágódott a kapuba. „Szép emlék ez a siker, de már a következő feladatokra kell koncentrálnunk” – értékelt higgadtan a játékosedző, Balla Béla. Az illésházi együttes ugyanis akkor mutatná meg oroszlánkörmeit, ha két utolsó idegenbeli mérkőzésükön sem találna legyőzőre.

NOVÝ ŽIVOT–VÁHOVCE 8:0 (3:0). Gólszerzők: Király (18 – 11-esből , 75.), Jankovič (39.), Lelkes (41. 64., 79.), Skuby T. (86., 88.). Sárga lapok: Király, ill. Lukáč, Javor. Piros lap: Lukáč (52. Váhovce). Játékvezető: Debnár, 200 néző.

NOVÝ ŽIVOT: Mezzei–Skuby A., Tonda, Kadvány, Mikóczi (66. Skuby G.), Király, Balla ( 72. Skuby T.), Bankó, Marič, Lelkes, Jankovič (65. Németh).

VÁHOVCE: Čambál–Forgács, Forró, Tóth, Takáč (82. Sedláček), Lukáč, Javor, Dubnička, Marušinec, Marafkó (76. Puškáš), Borš. (kb)

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Balla Béla (Nový Život): „Helyzetkihasználásból jelesre vizsgáztunk. A jövőben már akkor is elégedett lennék, ha csak fele ennyire lennénk eredményesek. Örömteli, hogy a cserék által még magasabb fordulatszámra kapcsoltunk.”

František Šuran (Váhovce): „Szégyen, szégyen és még egyszer szégyen. Védenceim semmit sem valósítottak meg a megbeszélt taktikából. Néhányan elgondolkozhatnának a mai teljesítményükön. Számukra fel is út, le is út.” (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?