Hamilton-rekord és újabb viták

A 31.

A 31. Magyar Nagydíjat követően Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője a Hungaroring legsikeresebb versenyzőjének mondhatja magát, miután a hétszeres világbajnok Michael Schuma- chert megelőzve már öt magyarországi futamgyőze- lem fűződik a nevéhez.

A brit versenyző nem csak ezen a listán került az élre, ugyanis csapattársától, Nico Rosbergtől a bajnoki tabella első helyét is átvette, miután a hétvégén – megelőzve a németet – a dobogó legfelső fokára állhatott.

Red Bull kontra Ferrari

A Hungaroringen bebizonyosodott, hogy a Mercedes teljesítménye kimagasló a többiekéhez képest, és a Ferrarinak is sokkal inkább arra kell törekednie, hogy a Red Bullt győzze le, mintsem az ezüstnyilakat – a hétvégén ez sem sikerült az olaszoknak, így joggal lehettek csalódottak. Az energiaital-gyártó csapatának célja, hogy a következő nagydíjon, Németországban a konstruktőrök versenyében is megelőzze a Ferrarit. „Úgy szeretnénk nyári szünetre menni, hogy lehagyjuk őket – nyilatkozta a csapatfőnök, Christian Horner. – Kemény feladatunk lesz Hockenheimben, mert ez egy olyan pálya, ahol nem vagyunk a legerősebbek. A szezon első fele nagyon jól sikerült számunkra, és biztos vagyok benne, hogy a második felében még versenyképesebbek leszünk.”

Maratoni szombat

Rendkívül hosszúra nyúlt a szombati nap a versenyzők, valamint a helyszínen lévő versenybírák és az újságírók számára is. Először az eső zavarta meg a kvalifikáció szokásos menetét, hiszen az első etapot négy alkalommal kellett piros zászlóval megszakítani – amely rekordnak számít –, az utolsó szakaszban pedig Alonso kicsúszása okozott fennakadást: a spanyol alig több mint egy perccel a kvalifikáció vége előtt dupla sárga zászlót okozott, így sokan már nem tudtak javítani a korábban elért köridejükön. Azonban ami ez után következett, azon csodálkozott csak mindenki: Rosberget órákkal a pole pozíciója megszerzését követően hívták be a versenybírák, hiszen tisztáznia kellett, hogy a többiekkel ellentétben ő miért tudott sokkal jobb köridőt autózni a jelzés ellenére. Az FIA (Nemzetközi Automobil-szövetség) végül úgy döntött, nem bünteti meg a németet, azonban az eset rendkívül nagy felháborodást okozott a mezőny tagjai között.

Újabb ellentét

A pole pozíció megszerzésének körülményei miatt több oldalról is támadás érte Rosberget, és habár az FIA úgy határozott, a német pilóta az adott szakaszon kellő mértékben lassított, versenytársai a szabály tisztázását követelik, szeretnék tudni, pontosan mennyire kell elvenni a tempót dupla sárga zászló hatálya alatt. „Nico ugyanazzal a sebességgel haladt a kanyar csúcspontja felé, mint én az előző körömben. Ha ott lett volna egy autó vagy egy pályabíró, igencsak nehéz lett volna lelassítania. Azzal, hogy most nem büntették meg őt, azt üzenjük, hogy elég egy tizedmásodpercet lassítani egy ilyen veszélyes szituációban” – nyilatkozta Hamilton. Rosberg végighallgatta a brit szavait, majd megveregette vállát, és közölte, hogy jelentős mértékben lassított a tempóján, így egyáltalán nem jelentett veszélyt senkire a sebessége. Az ügy mindenesetre egy újabb ellentétet szült a csapattársak között.

Tovább újul a pálya

A következő 3-4 évben valósítanák meg azt a projektet, amelynek keretén belül a Hungaroring egy modern létesítménnyé válna – nyilatkozta Szijjártó Péter a Magyar Nagydíj hétvégéjén. „Az aszfalt és a kerékvetők cseréjével megkezdtük azt a 3-4 éves programot, amely a Hungaroring teljes megújulásához vezet. Az F1-es futamok száma egy szezonban csak bizonyos mértékig növelhető, így valakinek ki kell kerülnie a naptárból. Azért, hogy ezek ne mi legyünk, a pályát egy következő dimenzióba kell léptetnünk. A jövő évi költségvetés 5 milliárd forintot tartalmaz felújításra, így mihamarabb el szeretnénk kezdeni a főépület és a tribünök átépítését. Ezt a programot 2018-ban is folytatjuk” – árulta el a külgazdasági és külügyminiszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?