GYÚJTÓPONTBAN

Visszavágtak a féliek
Fél. Értékes, meglepően nagyarányú győzelmet arattak a pozsonyi IV. liga A csoportjának élmezőnyében tanyázó féliek. A korábban dióspatonyi játékosedző, Nagy Jaroslav vezetésével 4:0 arányban győzték le az éllovas szenckirályfaiakat, s így már csak három pont a két csapat közti különbség.

Visszavágtak a féliek

Fél. Értékes, meglepően nagyarányú győzelmet arattak a pozsonyi IV. liga A csoportjának élmezőnyében tanyázó féliek. A korábban dióspatonyi játékosedző, Nagy Jaroslav vezetésével 4:0 arányban győzték le az éllovas szenckirályfaiakat, s így már csak három pont a két csapat közti különbség. Ennyire gyenge volt az ellenfél? „Legutóbb, Éberhardon kiállították gólzsákjukat, a 25 találatot jegyző Paszkot. Nélküle teljesen veszélytelen volt az ellenfél. Sikerült visszavágni az őszi 6:0-ás vereségért. Mellesleg még nagyobb arányban is diadalmaskodhattunk volna” – osztotta meg észrevételeit Nagy Sándor, a féliek klubelnöke. Azt is elárulta, hogy a középpálya motorja, Nagy Jaroslav (aki egyébként a klubelnök unokaöccse) minden bizonnyal nyártól már edzőként is közreműködik. (kb)

Tiszacsernyőben a régi lett az új

Štítnik/Tiszacsernyő. Hálás szurkolóiknak féltucat találattal kedveskedett a kelet-szlovákiai IV.liga déli csoportja 20. fordulójában a Štítnik csapata, melynek pályáján kisiklott a döcögő tiszacsernyői vicinális. A jó kezdés után megszaporodtak a ráncok Detrik Dénes, a vendégek régi-új edzőjének homlokán. „A 19. fordulót követően, elődöm, Panko távozása után együttesünk tréner nélkül maradt. Mivel szorosan kötődök a kollektívához, nem szerettem volna, hogy a kialakult helyzetben legjobbjaink odébbálljanak. Újra elvállaltam az együttes szakmai irányítását. Megjegyzem: csupán ideiglenesen. Győztes meccsen tértem vissza, ma azonban, tartalékosa összeállístásban, leszerepeltünk!” – nyilatkozta Detrik, aki a hetedik forduló után vált meg a jelenleg a kiesőjelöltek zónájában tanyázó gárdától, melyet most Kertés Lóránttal közösen irányít. (zsz)

Legyőzhetetlen nagymagyariak

Nagymagyar/Ekecs. Tavaszszal – egyelőre – veretlen (3-2-0) a dunaszerdahelyi területi I. osztály tabellájának harmadik helyére felkapaszkodott nagymagyari együttes. Sőt, egy színvonalas öszszecsapáson vasárnap az éllovas ekecsieket sikerült megleckéztetnie (4:1). Úgy tűnik, jót tett a nagymagyari edzőváltás. „Az alapos fejmosás az edzések látogatottságán is meglátszik. Biztos védelemre alapozunk. Zsigmond Attila továbbra is sokat segít, de Sakál tanácsai is hasznosak. Megünnepeltük a győzelmet, de a földön járunk” – summázta tapasztalatait a 24 éves játékosedző, ifj. Kunyi István, aki parádés védéseivel járult hozzá a sikerhez. „Négy alapemberünk is komoly sérüléssel bajlódik, így nem meglepő, hogy hullámvölgybe kerültünk. A sorsdöntő bajnokikra azonban csúcsformában leszünk” – értékelt Szigeti Attila, a listavezető derűlátó trénere. (kb)

Hoppon maradt hetényiek

Hetény. Elmaradt a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában érdekelt komjaticeiek hetényi vendégjátéka, mivel a vendégek nem utaztak el a bajnoki mérkőzésre. „Délután fél négyre volt kiírva a mérkőzés kezdési időpontja, az ellenfél azonban csak négy órakor értesített minket, hogy Érsekújvár előtt lerobbant az őket szállító autóbusz” – hallottuk Zsidek Mariántól, a hoppon maradt hetényiek játékosedzőjétől. Volt valamilyen oka arra a riválisnak, hogy kihagyja a találkozót? „Szurkolóik az őszi mérkőzésen hetényi zászlót égettek, biztosan nem volt tiszta a lelkiismeretük. Drukkereinknek nem állt szándékukban visszavágni, csak egy transzparenssel készültek: Stop palačom, nech výťazí futbal! (Megállj a gyújtogatóknak, győzzön a foci!). Nem bánkódunk. A három pontot játék nélkül, 3:0-ás gólaránnyal zsebeltük be.” (kb)

Nagybalogi rövidzárlat

Sklabiná/Nagybalog. Idénybeli második vereségét (2:0) szenvedte el a közép-szlovákiai V. liga nagybalogi listavezetője. „Az egész csapat szürke teljesítményt nyújtott. Idegenben is beszorítottuk az ellenfelet, de átütőerő nélkül játszottunk. A hazaiak csupán a játékvezető hathatós támogatásával győztek le minket, de ez akkor sem jelent mentséget a srácok számára. Érvényes góltól fosztott meg minket a bíró: 1:0-ás hazai vezetésnél csatárunk lesprintelte védőjét, betalált, ezek után az asszisztens lesállást jelzett” – elevenítette fel a bosszantó nagybalogi emlékeket Erdődi József klubmenedzser. Hangsúlyozta, hogy továbbra is öt pontos előnnyel állnak a tabella élén, s bízik benne, hogy már a következő alkalommal visszatalálnak a győztes útra. (kb)

Rekordjavító sáróiak

Láva/Sáró. A sárói futballisták a jelek szerint a negatív gólrekordok begyűjtésére szakosodtak a térségben. A 2006/2007-es bajnoki évfolyam tizedik fordulójában a tolmácsiak pályáján 17 gólt gyűjtöttek be, a hét végi lévai összecsapásukon pedig 18 alkalommal rezdült Kasman kapus hálója. Ezzel az eredménnyel történelmet írtak, hiszen ilyen csúfos vereséget még egyetlen csapat sem szenvedett el a területi felsőházban. „A meccs előtt többen is azt ajánlották, hogy foghíjas csapattal lépjünk pályára, pár perc elteltével pedig sérüléseket színlelve hét alá csökkenjen a létszámunk. Végülis győzött a józan ész, nem akartuk elrontani a lévai szurkolók szórakozását” – vélekedett a méretes zakóról Fűri Gábor, a sáróiak klubelnöke. Le a kalappal a vendégek előtt. Tudták, ha mindvégig kitartanak, akkor csúfos kudarccal távoznak. Az ilyenfajta becsületes hozzáállás errefelé nem szokás” – méltatta a vendégek hozzáállását Juhász József, a lévaiak klubelnöke. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?