Koch Máté: minden magyar embert éreztem a hátam mögött

Koch Máté

Siklósi Gergely a tökéletes taktika betartásával magyarázta a férfi párbajtőrcsapatnak az olimpiai elődöntőben a franciák felett aratott váratlanul fölényes, 45–30-as sikerét.

Közvetlenül a mérkőzés után Boczkó Gábor szövetségi kapitány azt mondta az MTI-nek, az volt a taktika, hogy tusról tusra elhallgattassák az óriási lelkesedéssel szurkoló hazai publikumot, míg sikertelen egyéni szereplése után a csapat második meccsén is remeklő Koch Máté arról beszélt, hogy az életéért küzdött a franciák ellen, akikkel egyébként nem igazán szeret vívni.

„Nem a franciák a kedvenc ellenfeleim, de most minden magyar embert, aki otthon szurkolt nekünk, éreztem a hátam mögött és ez segített engem abban, hogy Borelt és ezeket a nagyon nagy vívókat le tudtam győzni” – mondta az imponálóan sima győzelem után Koch Máté. – „Még hihetetlen számomra, hogy a franciák ellen lehoztam egy mérkőzést veretlenül.”

A tavalyi világbajnokság egyéni győztese a japánok elleni fináléval kapcsolatban annak a reményének adott hangot, hogy a csapat megőrzi estig a lendületét.

„Nagyon remélem, hogy a nagy pihenő nem fog minket megtörni és ugyanilyen lendülettel megyünk a döntőbe. A japánokkal kerülünk szembe, Heidenheimben, amikor kijutottunk az olimpiára, legyőztük őket, remélem, most is így lesz” – mondta.

Siklósi Gergely a siker kulcsának a taktika betartását nevezte.

„Elkaptuk a fonalat a mai napon. A franciák ellen Tibinek köszönhető a kezdés, de igazából megvalósult az a taktika, amit megbeszéltünk a mérkőzés előtt. Ismertük az ellenfelet, és azt tudom mondani, hogy olvastuk őket, ezért látszik ilyen simának, de egyébként nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl” – nyilatkozott a BHSE 2019-es vb-győztese.

A vasárnap negyedik helyezett Andrásfi Tibornak a japánok elleni fináléban lehetősége lesz revánsot venni az egyéni elődöntőben a későbbi győztes Kano Kokitól elszenvedett hosszabbításos vereségért, és mint mondta, nagyon bízik a sikerben.

„Nagyon remélem, hogy nem fog másodszor is szólni a japán himnusz férfi párbajtőrben. Azt gondolom, hogy fent kell tartanunk ezt a lendületet, ezt a formát és akkor a japánokat is meg tudjuk lepni itt a döntőben” – mondta a BVSC vívója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?