„Gyalog, mezítláb is eljöttünk volna”

A Wembleyben pályára lépett magyar játékosok közül már csak hárman, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Puskás Ferenc vannak az élők sorában.
Buzánszky szerint ötven esztendővel ezelőtt három ország volt a világ labdarúgásának élén: az angoloké, a braziloké és a magyaroké.

A Wembleyben pályára lépett magyar játékosok közül már csak hárman, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Puskás Ferenc vannak az élők sorában.

Buzánszky szerint ötven esztendővel ezelőtt három ország volt a világ labdarúgásának élén: az angoloké, a braziloké és a magyaroké. Az évszázad mérkőzése után már csak egy maradt: Magyarország. „Nem sokat tudtunk az angolokról, akkoriban sem televízión, sem videón nem lehetett elemezni a játékosokat, a csapatokat, hiszen ahogy az akkori mondás járta: a tudásunk Hegyeshalomig terjedt.” A sportkrónikák feljegyezték azt is, amikor Buzánszky a mérkőzés után a győzelemért járó prémium felől érdeklődő újságírónak azt mondta: – Ezért a győzelemért mi gyalog, mezítláb is eljöttünk volna hazulról, és ha most így kellene hazamennünk, nem szólnánk egy szót sem.

Grosics Gyula, a Fekete Párduc védte a magyarok hálóját az angolok ellen. – Tíz nappal a londoni fellépés előtt csak kínkeserves 2:2-es döntetlent értünk el a Népstadionban a svédek ellen. Walter Winterbottom, az angolok akkori szövetségi kapitánya ezek után azt mondta, nem lesz gond, négy-öt góllal vernek bennünket. Persze a vendéglátók sem voltak teljesen nyugodtak. Amikor a folyosón mentünk kifelé, Puskás Öcsi belesett az angolokhoz, s mint „jelentette”, odaát is nagy az izgalom: „Gyerekek – mondta –, ezek jobban be vannak gyulladva, mint mi.” Hiába, óriási volt a tét. Szerencsére Hidegkuti Nándi már az első percben eloszlatta a kétségeinket. Aztán jött a többi gól, megállíthatatlanul. A csodák napja volt az a november 25. Sohasem fogom elfelejteni: óriási köd volt Londonban, szinte az orrunkig sem láttunk. ĺgy azután nem busszal, hanem gyalog mentünk a metróállomásig. Tejfehér lepelbe öltözött a város, és mi egymás kezét fogva mentünk, miközben folyamatosan kiabáltunk, nem hiányzik-e valaki. Aztán vonattal haza, s végig ünneplés. Amerre jártunk, az úton mindenki bennünket köszöntött: Európa legyőzte Angliát.

„A mérkőzésen megtettük kötelességünket, de a győzelem dicsősége az egész dolgozó magyar népé is”– idézte a Szabad Nép a csapat kötelező köszönetét elmondó Puskás Ferencet. Persze a pártlap nem számolt be mindenről, és csak a Magyar Távirati Iroda bizalmas jelentéseit olvasók szűk köre értesült arról, hogy a Wembley stadion árbocára a régi, koronáscímeres magyar zászlót húzták fel a mérkőzés előtt. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?