Félbeszakadt az antwerpeni olimpiai focidöntő

Az 1920-as ötkarikás játékokon Magyarország mint a háború vesztese nem vehetett részt, egy magyar atléta mégis negyedik lett. Ez volt az az olimpia, ahol feltűnt Paavo Nurmi, a futballdöntő pedig félbeszakadt. Három történet Antwerpenből.

Vörösből Vohlarík

Bár az első világháborút követően a központi hatalmak nem vehettek részt a játékokon, egy magyar atléta mégis versenyzett Antwerpenben – csehszlovák színekben. A brünni születésű Vörös Vince, azaz Václav Vohlarík volt a csehszlovák küldöttség zászlóvivője, és 1500 méteres síkfutásban állt rajthoz, ahol csak kis különbséggel maradt le a dobogóról. Vörös-Vohlarík korábban az MTK versenyzőjeként sokszoros magyar bajnok volt, a háború után azonban csehszlovák színekre váltott. 1919-től már a Sparta Praha versenyzője volt, később Brünn Židenice városrészének színeiben versenyzett, sokat tett a židenicei atlétika fellendítéséért, szerepel a leghíresebb brünni személyiségek enciklopédiájában.

Magyarországon nem emlékeznek rá ilyen jó szívvel, miután Antwerpenben Csehszlovákiát képviselte, a Sporthírlap igencsak keményen fogalmazott: „Cseh-Szlovákia olimpikonját örök időkre ki kell törölni a magyar atléták névsorából.”

Nurmi színre lép

Az antwerpeni játékokon mutatkozott be először nemzetközi porondon Paavo Nurmi, a finnek legendás atlétája. A „Repülő Finn” az 5000 méteres távon „csak” ezüstérmes lett a francia Joseph Guillemot mögött – ez volt az első és egyetlen alkalom, hogy nem finn futótól kapott ki egy olimpián. A vereség mély nyomokat hagyott Nurmiban, aki ezután változtatott a taktikáján: korábban mindig az első köröket nyomta meg, ezt követően azonban stopperórával a kezében kezdett edzeni, és igyekezett egyenletesebben beosztani az erejét.

Már Antwerpenben is megállíthatatlan volt: tízezer méteren az utolsó kanyarban hajrázta le Guillemot-t, és több mint egy perccel megjavította egyéni csúcsát. Diadalmaskodott a 8000 méteres terepfutás egyéni és csapatszámában is.

Az olimpiai áttörés a 13 éves kora óta félárva Nurmi életkörülményein is segített: lakásukba ezután vezették be a villanyáramot és a folyóvizet.

Az igazi brillírozás pedig csak ezután következett, a finn klasszis négy évvel később Párizsban öt aranyérmet nyert, és 1928-ban Amszterdamból sem távozott üres kézzel: egy aranyat és két ezüstöt gyűjtött be.

Mennek a csehszlovákok

Sem korábban, sem azóta nem fordult elő, hogy egy nagy labdarúgótorna döntőjét ne játsszák le. Az egyetlen kivételt az antwerpeni futballtorna fináléja jelentette, amelyet a belgák és a csehszlovákok játszottak.

A csehszlovák válogatott az első körben 7:0-ra legyőzte Jugoszláviát, másnap pedig 4:0-ra Norvégiát, így került az elődöntőbe. Itt a franciák ellen 4:1-es sikert ért el, s következhetett a döntő a házigazdák ellen. A mérkőzést a 65 éves angol John Lewis vezette, akit a csehszlovákok már jól ismertek, mert 1908-ban Prágában egy csehszlovák–angol meccset is vezetett: a hazai közönség kifütyülte az elfogultsága miatt. Most sem nyújtott jobb teljesítményt: megadott a belgák javára két szabálytalan gólt, a 40. percben pedig kiállította a csehszlovák Steinert. Eközben a közönség tombolt, hazai katonák egy csoportja letépte és meggyalázta a csehszlovák zászlót.

A csehszlovák csapat ezt már nem viselte el, és levonult a pályáról. A tettet sportszerűtlen viselkedésként értékelték, a csehszlovák válogatottat diszkvalifikálták, Belgium lett az olimpiai bajnok.