Fejekben van a baj

Pozsony. Nyerni indultak, egy ponttal tértek haza szombat délután a dunaszerdahelyiek a szlovák fővárosból. „Idegesen kezdtünk, átaludtuk az első félidőt. Védenceim játékában sok volt a pontatlanság. A végeken kullogó hazaiak derekasan küzdöttek, három ízben is közel álltak a gólszerzéshez.

Pozsony. Nyerni indultak, egy ponttal tértek haza szombat délután a dunaszerdahelyiek a szlovák fővárosból. „Idegesen kezdtünk, átaludtuk az első félidőt. Védenceim játékában sok volt a pontatlanság. A végeken kullogó hazaiak derekasan küzdöttek, három ízben is közel álltak a gólszerzéshez. Nehezebb ellenfélnek bizonyultak, mint a listavezető szenciek” – jellemezte övéi első játékrészben nyújtott gyatra teljesítményét Meszlényi Tibor, a DAC szókimondó vezetőedzője. Fordulás után nagyot javult a csallóköziek produkciójának színvonala. – Alighanem a fejekben van a baj – hangzott a rutinos szakember diagnózisa. Igaza lehet, hiszen ugyanazok a szereplők jóval nívósabb folytatásra voltak képesek. Beszorították ellenfelüket. Uzola egyéni akcióját a fináléban elügyetlenkedte, Libič lövése a kapufán csattant. – Későn kezdtük el hajtani a vadat. Egyébként sem érdemeltek volna vereséget a vendéglátók. Mindent összevetve a pontosztozkodással elégedett vagyok” – értékelte övéi legutóbbi fellépését a tréner, aki egyben kiemelte hogy a kezdőrúgástól a meccs végét jelző sípszóig a mintegy másfélszáz szurkolójának köszönhetően csupán a lelátón volt érezhető a vendégek nyomasztó fölénye. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?