Bomba siker, nyolc között Nagyék

Albertville.

Albertville. A magyar férfi-kézilabdaválogatott végig vezetve 27:25-re legyőzte az olimpiai bajnok Dánia csapatát a franciaországi világbajnokság vasárnapi nyolcaddöntőjében.

Svédek helyett dánok

A péntek esti utolsó csoportmeccsen borult a papírforma, a magyarok 27:25-re kikaptak a továbbjutásért küzdő fehéroroszoktól, így csak a csoport negyedik helyén végeztek. Ez pedig azt jelentette, hogy az előzetesen várt svédek helyett az eddig menetelő dánokkal találkoztak a nyolcaddöntőben a magyarok.

„Harcolni fogunk, nagyon nehéz ellenfél, az olimpiai bajnok vár ránk, de egy mérkőzésen minden lehetséges. Ha a harmadik helyen végeztünk volna és a svédekkel játszunk, akkor is óriási teljesítmény kellene a továbbjutáshoz” – nyugtatta védenceit a Hansenék elleni meccs előtt Xavi Sabaté, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Agilis kezdés

Magyar gólokkal és Mikler Roland védéseivel kezdődött a dánok elleni találkozó (4:1). A csapatkapitány, az első mérkőzésen bokasérülést szenvedett Nagy László visszatérése jól láthatóan pozitívan hatott a magyarok játékára, leginkább védekezésben. A folytatásban több hiba is becsúszott, ennek ellenére 8:5-ig tartotta háromgólos előnyét a csapat, de az olimpiai címvédő 8:8-nál egyenlített. Nagyszerűen küzdöttek a magyarok, a félidőben 13:12-re vezettek.

Balogh Zsolt kétszer is betalált a második felvonás elején, majd Bodó Richárd emberhátrányból volt eredményes. A dánok néhány hibáját és Mikler újabb bravúrjait kihasználva a 44. percben az addigi legnagyobb különbség alakult ki (20:16).

Óriási izgalmak

Aztán a magyar csapat hiányosságával élve az ellenfél sorozatban érte el góljait a szélső posztokról, majd hatékonyabbá tette a védekezését és egyenlített (23:23). Fáradni látszottak a magyar játékosok, de harci szellemük nem lankadt. Balogh Zsolt és Császár góljával ismét két találatra nőtt az előny (26:24) az utolsó percben. A dánok időkérése után Mikkel Hansen volt eredményes, majd Sabaté kapitány is időt kért. Mivel az utolsó gólt Császár Gábor lőtte az egész pályás letámadásra kijövő dánokat kijátszva, a magyar válogatott 27:25-re győzött.

Hittek a sikerben

„Először is, szeretném kifejezni részvétemet az olaszországi buszbalesetben elhunyt diákok hozzátartozóinak – nyilatkozta a bravúrgyőzelem után Sabaté, akinek játékosai fekete karszalaggal léptek pályára. – Legyőztük az olimpiai bajnokot, természetesen önbizalommal folytathatjuk a tornát. A vb-felkészülés alatt jó mérkőzést játszottunk Dánia ellen, ebből is tudtunk építkezni. Nagy László védekezésbe való visszatérése rengeteget segített, mindent megváltoztatott. Nagyon boldog vagyok, készülünk a norvégok elleni negyeddöntőre.”

A magyar válogatott legeredményesebb játékosa a hat gólig jutó Lékai Máté lett, aki végig rendkívül agilisen kézilabdázott. „Hittünk benne, hogy legyőzhetjük a teljes csapattal felálló olimpiai aranyérmest. Sikerült meglepetést szereznünk, hiszen nem mi voltunk a favoritok, igaz, a negyeddöntőben sem mi leszünk, de hasonló mentalitással megyünk tovább” – mondta a veszprémi játékos.

A meccs legjobbjának klubbéli csapattársát, a kapus Mikler Rolandot választotta a nemzetközi szövetség bizottsága, aki 37%-os hatékonysággal védett. „Köszönjük azoknak a magyaroknak, akik a helyszínen szurkoltak nekünk, hallottuk a hangjukat. Nem tudok igazán mit mondani, meg sem tudok szólalni, még nem fogtam fel, mi történt. Az biztos, hogy óriás betűs csapatként nyertünk. A felszabadultság és a nyugodtság a mi oldalunkon volt – nyilatkozta Mikler, akinek a csoportmeccsek során családi gondok miatt kellett hazautaznia egy rövid fordulóra. – Nehéz volt a vébére koncentrálnom, de úgy döntöttem és a nagypapám is azt szerette volna, hogy visszajöjjek, és mindent tegyek oda a csapatért. Úgy gondolom, hogy büszke lesz rám. Ha összeszedi magát, neki adom a mérkőzés legjobbjának járó órát, köszönöm a srácoknak, hogy hozzásegítettek.”

A norvégok elleni negyeddöntőre holnap 17 órakor kerül sor.

(MTI, keziszovetseg.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?