Bírósértegetés és -verés Hidaskürtön

Hidaskürt/Galánta/Taksony. Izgalmas fordulat állt be a november 11-én lejátszott hidaskürtiek és taksonyiak focirandevújával kapcsolatban.

Hidaskürt/Galánta/Taksony. Izgalmas fordulat állt be a november 11-én lejátszott hidaskürtiek és taksonyiak focirandevújával kapcsolatban. „Érdekesség, hogy a második játékrész első percében, büntetőből szépítettek a hazaiak, az ítéletvégrehajtó Buriánt azonban rasszista megnyilvánulása miatt idő előtt zuhanyozni küldte a játékvezető” – olvashatták egy héttel korábbi Gyújtópontunkban. A szösszenet apropója az volt, hogy a taksonyiak megszerezték első győzelmüket (4:2) a galántai területi bajnokság őszi idényének zárófordulójában. Az említett játékos azonban tegnapelőtt, e-mail formájában jelentkezett. „Hibajelentés! Büntetlenül vádoltak meg. Remélem, a végére járunk ennek az ügynek” – olvastuk B. Krisztián levelében.

Nyomozásba kezdtünk.

Bírónak vagy kapusnak?

Először a területi szövetségen tudakolóztunk, ahol megerősítették információinkat. „Buzeráns cigány, akkor is berúgtam” – állítólag ez hagyta el Burián Krisztián száját, miután értékesítette a büntetőt. „Ezt biztosan nem mondta. Ő egy csendes és higgadt fiatalember” – jellemezte az érintett játékost Dobrovodský Róbert, a hidaskürtiek csapatvezetője. Állítása szerint nem a játékvezetőhöz, hanem a kapushoz szólt a labdarúgó. És mit mondott neki? „Itt van, buzeráns” – árulta el egy kis noszogatást követően a csapatvezető, de megjegyezte, hogy az ítélet-végrehajtás előtt még a hálóőr provokálta Buriánt. „Belőtte a tizenegyest, majd a játékvezetőhöz futott. Megsértette őt, mire a bíró visszakérdezett. A játékos pedig még egyszer elismételte mondandóját, majd megkapta a piros lapot” – emlékezett vissza a történtekre Gukker Norbert, a taksonyiak balhátvédje, aki – saját elmondása szerint – közel állt az esethez. Számára is felelevenítettük az általunk ismert idézetet, s ő is csak megerősíteni tudta információnkat. „Igen, ez hagyta el a száját, s nyugodtan leírhatják a nevemet is” – kaptuk meg a felhatalmazást Gukker Norberttől.

A rendezők nyomában

Papp Szilvesztertől, a területi szövetség titkárától megtudtuk, hogy a tudósításokban szereplő két kiállítás helyett három hidaskürti játékost állított ki Rigó Ferenc játékvezető. Burián Krisztián sértegetés miatt jutott a kiállítás sorsára, Mészáros Zoltán torkon ragadta ellenfelét, Varga Andor pedig második sárga lapja után mehetett zuhanyozni. „A mérkőzés végeztével a hazaiak még inzultálták is a bírót” – hallottuk a megdöbbentő fejleményeket a szövetség titkárától. „Miközben a játékvezetői hármas vonult be az öltözőbe, egyik szurkolónk meglökte, vállon ütötte a bírót. Nem tudom, ilyenkor hol voltak a rendezők, mivel mi még a pálya túloldalán tartózkodtunk. A tettes kilétéről egyelőre csak tippjeink vannak, de ki fogjuk deríteni, hogy ki volt az elkövető” – állítja a hazaiak csapatvezetője. „November 22-én, csütörtökön, a fegyelmi bizottság tárgyalja az ügyet. Mindkét csapatvezetőnek, valamint a hazai főrendezőnek és két hazai játékosnak is meg kell jelennie az ülésen” – folytatta Papp Szilveszter. A jegyzőkönyvbe azonban nem nyertünk betekintést, mivel „az ügy lezárásáig erre nem vagyunk jogosultak”.

A havazás a bűnös?

„Nem kellett volna lejátszani a mérkőzést. Hó borította a pályát, a partvonalakat még csak látni sem lehetett. A labda pedig nem is pattogott. A játékvezető azonban hallani sem akart a halasztásról. A három kiállításból kettő is jogtalan volt” – állítja Dobrovodský Róbert, a hidaskürtiek csapatvezetője. S a vendégeknek mennyire imponált a havas környezet? „Csakis a bíró dönti el, hogy játékra alkalmas-e a pálya” – hallottuk Varga Dánielnek, a taksonyiak elnökségi tagjának rövid, de velős válaszát.

Rigó játékvezetőt is szerettük volna megszólaltatni, de az általunk kiderített telefonszáma már nem él, mivel: „külföldön dolgozik” – tudtuk meg Papp Szilvesztertől. Utólag is megírjuk a bíró véleményét a történtekről, ha elmondja nekünk. Az érintett labdarúgónak is e-mailen elküldtük kérdéseinket. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket. Döntés pedig leghamarabb csütörtökön várható. (kb)

Írjanak, értesítsenek!

Megtörtént, de különböző okoknál fogva elhallgatott, csendben lezajlott eseményeket gyűjt össze alkalmanként megjelenő rovatunk. Fennmaradása részben az olvasók, bátor sportbarátok tájékoztatásán múlik. Elérhetőségeink: [email protected] – AMIRŐL SEHOL… megjelöléssel, tel: 02/59233431 – munkanapokon: 14.00 és 17.00 között. #rjanak, értesítsenek!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?