Balszerencsés végjáték

Dunaszerdahely. Sorozatban hat mérkőzésen őrizte meg veretlenségét a DAC, mely a púchoviak elleni idényzáró végjátékában szakadt. „Ezúttal is a pontszerzés volt a cél. Jól kezdtünk, egy perccel az első félidő befejezése előtt Bognár találatával előnyhöz jutottunk. A második félidő 70.

Dunaszerdahely. Sorozatban hat mérkőzésen őrizte meg veretlenségét a DAC, mely a púchoviak elleni idényzáró végjátékában szakadt. „Ezúttal is a pontszerzés volt a cél. Jól kezdtünk, egy perccel az első félidő befejezése előtt Bognár találatával előnyhöz jutottunk. A második félidő 70. percéig helyzetbe sem kerültek a hazaiak. Ekkor a bíró nagy megrökönyödésünkre Buka tiszta becsúszását követően, műesésért, büntetőt ítélt a vendéglátók javára” – elevenítette fel az ominózus esetet Németh Krisztián a vendégek csapatkapitánya. Az időközben tíz főre fogyatkozott hazaiak a hosszabbításban a győztes találatot is kicsikarták. „Lesgyanús helyzetből, némi szerencsével Holeščák kapunkba célzott. Sajnos, nem csak a pontokat, hanem Horváthot, aki reklamálásért begyűjtötte második sárgáját és azonnyomban a pirosat is megkapta, is elvesztettük a balszerencsés túlórában” – nyilatkozta lapunknak a vesztes csatát kommentálva Németh Krisztián, a DAC csapatkapitánya. Egyébként az őszi idényben négy DAC-futballistát (Kriss, Németh, Csölle, Horváth) állítottak ki a bírók. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?