AZ EDZŐK MONDTÁK

MORTEN OLSEN, a dán válogatott szövetségi kapitánya: „Jó napot fogtunk ki, a csapat fegyelmezetten és nagy önbizalommal játszott. Boldog vagyok, hogy ebből a nehéz csoportból sikerült továbbjutnunk.

MORTEN OLSEN, a dán válogatott szövetségi kapitánya: „Jó napot fogtunk ki, a csapat fegyelmezetten és nagy önbizalommal játszott. Boldog vagyok, hogy ebből a nehéz csoportból sikerült továbbjutnunk.”

ROGER LEMERRE, a címvédő francia együttes edzője: „Már a világbajnokság előtt is sok apró problémával küszködtünk, soha nem állt rendelkezésemre egy teljesen egészséges játékosokat felvonultató csapat. Nem vagyok elkeseredve, a jövőben fiatalokkal frissítjük fel az együttest és keményen fogunk dolgozni. Túl fogjuk élni ezt a kudarcot. Ahogy a győzelmet, úgy a vereséget is el kell fogadni.”

BRUNO METSU, a szenegáli csapat trénere: „Rendkívül boldog és elégedett vagyok, hogy bejutottunk a tizenhat közé. Az első félidőben kiválóan játszottunk, s bár a folytatásban elfogyott az előnyünk, a döntetlen is győzelemmel ér fel számunkra. Bátran vágunk neki a nyolcaddöntőnek, s akár újabb meglepetést is okozhatunk.”

VICTOR PUA, az uruguayi válogatott mestere: „Úgy érzem, részben a játékvezető áldozatai voltunk ezen a mérkőzésen, de nem emiatt estünk ki. Egy kis szerencsére lett volna szükségünk. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, három nagyszerű ellenfelünk volt a csoportban. Sokat tanultunk ezen a vb-n.”

MICK MCCARTHY, az ír válogatott szakvezetője: – A kissé ideges kezdés után remekül játszottak a fiúk. Ez főleg a második félidőre igaz, amikor könnyedén bebiztosították a továbbjutást.

NASSZER AL-DZSOHÁR, a szaúdi csapat szövetségi kapitánya: – Az első félidőben több lehetőséget elhibáztunk, s ez döntőnek bizonyult. Számos leckét kaptunk a világbajnokságon, remélem, hogy tanulunk ezekből.

RUDI VÖLLER, a német együttes kapitánya: „Elismerem, az első félidőben jobbak voltak az afrikaiak. Védenceimet dicséri, hogy emberhátrányban viszont már mi játszottunk fölényben. Rendkívül boldog vagyok, hogy sikerült továbbjutnunk, bízom benne, hogy még nem mondtuk ki az utolsó szót.”

WINFRIED SCHAFER, a kameruni csapat mestere: „Sorsdöntő mozzanatnak bizonyult Ramelow kiállítása. Jobban örültem volna, ha a pályán marad, és Olenbe gólt szerzett volna. Emberelőnyben főleg középen szerettük volna áttörni a német védelmet, ez azonban nem sikerült. Sajnálom játékosaimat, akik nem ilyen búcsút érdemeltek. Gratulálok a németeknek, és a remekül játszó írek is megérdemelték, hogy bekerültek a nyolcaddöntőbe.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?