Nyeretlen párkányiak

Párkány. Tavasszal még nyeretlenek a leendő második ligába készülő párkányiak, akiktől a visszavágó sorozatban ellenfeleik eddig hét pontot zsákmányoltak.

„Legutóbb az érsekújváriak elleni régiórangadón hatszáz néző előtt vallottunk kudarcot. Megérdemelten szereztek három pontot a vendégek. Ha így folytatjuk, akkor alighanem elszalasztjuk a kínálkozó nagy lehetőséget, hogy felsőbb osztályba kerüljünk” – nyilatkozta lapunknak a Duna-parti klub alelnöke, Marsal István. Megtudtuk, a téli holtidényben meggyengült a játékoskeret. Kušpál a mocsonokiakhoz, Tárnyik a trencséniekhez, Kamas a besztercebányaiakhoz került. Smatana Pozsonyban jövedelmező álláshoz jutott, keveset edz. Tavasszal csupán a B csapatban jut szóhoz. Érkezett ugyan három erősítésként kiszemelt futballista, közülük mindössze Tyčiak teljesítményével elégedett a szakvezetés. Varga agyrázkódást szenvedett a verebélyiek elleni meccsen, jelenleg kényszerpihenőre szorul. A párkányiak ráadásul anyagi gondokkal is küzdenek. „Hat csapatunk van versenyben, az előkészítőben a fociábécét tanuló srácok is már játszanak meccseket. Körülbelül kétszáz futballista abszolválja az edzéseket, mérkőzéseket. Sajnos, ebben az esztendőben egy korona támogatást sem kaptunk a városi önkormányzattól. Kész szerencse, hogy a papírgyárban történt vezetésváltást követően a Kappa Smurfit vezérigazgatójával szponzori szerződést írtunk alá, melynek révén némileg javult anyagi helyzetünk” – mutatott rá a tisztségviselő az eredményeket is befolyásoló problémára. Holnap délután a Lednické Rovne együttesét fogadják a párkányiak. „Tétmérkőzés lesz ez a javából, hiszen a vendégek is feljutásért küzdenek. Nekünk viszont nyernünk kell ahhoz, hogy ismét az első hat helyezett közé kerüljünk” – adta közre a párkányiak célját Marsal István.

MECCSKALAUZ

Táblázatsorok

5. Led. Rovne 21 11 3 7 42:28 36

7. Štúrovo 21 10 4 7 43:25 34

Őszi eredmény

Lednické Rovne–Štúrovo 2:0 (1:0), g.: Grendel (20.), Basila (84. – 11-esből).

Tippünk

Nagy küzdelemben a párkányiak nyerik meg a találkozót 2:1 arányban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?