Egyelőre büdzsé nélkül

Érsekújvár. A városi képviselő-testület tegnapi ülésén elnapolták a jövő évre tervezett költségvetés megvitatását, mégis csaknem valamenynyi programpont tárgyalásakor a várható és remélt dotációkkal foglalkoztak.

Érsekújvár. A városi képviselő-testület tegnapi ülésén elnapolták a jövő évre tervezett költségvetés megvitatását, mégis csaknem valamenynyi programpont tárgyalásakor a várható és remélt dotációkkal foglalkoztak. A városi kulturális szervezetek képviselői sürgették a költségvetés mielőbbi elfogadását; elkészítésére többek közt a strukturális alapokból igényelt támogatás miatt van szükségük. Pischinger Géza polgármester javaslatára december 22-én rendkívüli testületi ülésen tárgyalják meg a város jövő évi gazdálkodásával kapcsolatos kérdéseket.

Beszámolójával a legnagyobb vitát Juraj Polák, a városi hivatal közlekedésügyi, információs és hulladékgazdálkodási osztályának vezetője váltotta ki. Annak ellenére, hogy a tavalyi 32 millió helyett idén kétmillióval kevesebbet költ a város a hulladék elszállítására, az évi mintegy 15,5 tonna szemét még mindig soknak bizonyul. Egyes képviselők szerint jövőre, az osztályozott hulladékgyűjtés bevezetésével egyidejűleg a környezetvédelmi oktatás keretében az iskolákban is foglalkozni kell ezzel a kérdéssel. A tiltott lerakatok évi 3,5 millió koronával terhelik a városkasszát. Más városokban, például Léván eszükbe sem jut a lakosoknak, hogy ilyen módon próbáljanak megszabadulni a hulladéktól. Érsekújvárban a lakosoktól a szemét elszállításáért a szükséges 29 millió helyett is csak 26 milliót sikerült behajtani illeték formájában. Jövőre az előzetes számítások szerint évi 31,613 millió koronába kerül majd a szemét elszállítása. Ha az egész városban megkezdik a PET-flakonok gyűjtését, azok kezelése, elszállítása további 600 ezer korona anyagi ráfordítást jelent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?