Csalafinta nagymegyeriek

Nagymegyer/Felsőpatony. A vendéglátók kérésére a megszokott vasárnapi játéknap helyett ezúttal szombaton kerül sor bajnoki találkozóra a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában játszó nagymegyeriek futballpályáján.

A dióspatonyiak a nagymegyeriek elleni csallóközi rangadón a döntetlenben is kiegyeznénekÖrzsik Ödön felvételeA DAC B csapataként működő dióspatonyiak azt állítják ellenfelük az első csapat mai pozsonyi fellépésére gondolt, amikor a szövetségnél a játéknap megváltoztatását kérte. A házigazdák képviselője, Csepi Dániel klubelnök szerint egyrészt ezzel az intézkedéssel szerették volna kifogni a szelet a dióspatonyiak vitorlájából, másrészt játékosaik érdekeit is szem előtt tartották. „A tavaszelőn elhalasztott párharcok miatt csakhamar hétközi pótmérkőzésekre kerül sor, a sűrített menetrend miatt kevesebb idő marad a regenerációra. Ugyanakkor a húsvéti ünnepkörre való tekintettel is megfelelőbbnek tartottuk a szombati játéknapot” – érvelt a tisztségviselő. Megtudtuk a Ján Kapko játékosedző irányította kollektíva ma délután a legerősebb összeállításban lép pályára. Néhány játékosuk ugyan kisebb sérüléssel bajlódik, ám ezek aligha keresztezik a szakvezetés elképzeléseit a kezdőtizenegy kijelölésénél. „Ahogy mondani szokás, a rangadó mindig háromesélyes, ennek ellenére szeretnénk otthon tartani a három pontot. Erre nagy szükségünk van, hiszen a legutóbbi két idegenbeli vereség érezhetően megingatta a kollektíva önbizalmát. Reméljük, szurkolóink is nagy számban jönnek el buzdítani a fiúkat” – vázolta fel elképzeléseit a tisztségviselő.

A vendégeknek van miért visszavágniuk, hiszen az őszi összecsapáson 0:2-es vereséget szenvedtek a nagymegyeriektől. „Támadtunk, rúgtunk hat kapufát, a hálóba viszont a vendégek találtak. A rutinos Brazil (Szabó Tibor-a szerző) két ízben faképnél hagyta védőinket, s már az első félórában eldöntötte a mérkőzést” – emlékezett vissza a kudarcra Csomor József, a dióspatonyiak csapatvezetője. „Még nem egyeztettem Tibor Mičineccel, a DAC vezetőedzőjével. Tőle egy kapust és két mezőnyjátékost kérek majd kölcsönbe az első csapatból. Nekünk népes, 17-fős játékoskeretünk van, eltökéltük, hazai forrásból merítünk. Nálunk egyébként mindenki bevethető. Szeretnénk egy sportszerű, színvonalas mérkőzésen pontot szerezni, ezzel eltűntenti a tabella egyetlen nulláját a döntetlenek oszlopában” – fogalmazott Kalmár György, a dióspatonyiak trénere.

MECCSKALAUZ

Táblázatsorok

7. V. Meder 18 8 0 10 33:31 24

12. O. Potôň 18 5 5 8 23:28 20

Őszi eredmény

Orechová Potôň/DAC B–Veľký Meder 0:2 (0:2), g.: Szabó Tibor (10., 30.)

Tippünk

Nagy küzdelem végén a nagymegyeriek sikerével zárul a csallóköziek rangadója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?