<p>Nagykér. A tánccsoport a nevét arról a rétről kapta, ahol egykor a mostani gyerekek nagyszülei járták a táncot. 1996-ban verbuválódott az érsekújvári járásbeli Nagykéren az alapiskola magyar tagozatát látogató gyerekekből a Mórinca néptánccsoport.</p>
„A nagykéri Mórincában szól a muzsika...”
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14302925449325_57.jpg.webp?itok=-vTX5Won)
SZÁZ ILDIKÓ
A csoportot elsősorban azzal a céllal alapították, hogy felkutassák, megőrizzék és továbbadják a népi hagyományokat. A szervezők rendszeres próbákat tartottak, törekedtek a színvonalas tánc- és zenekultúra megteremtésére. A tánccsoporttal Ölveczky Árpád és felesége, Kalmár Mónika foglalkozott, ők voltak az együttes koreográfusai. Munkájukat 2014-től Farkas Gábor és Szente János folytatja, Budapestről utaznak a nagykéri próbákra. Száraz Elek, a csoport egykori vezetője Krizsan Attilának adta át a stafétabotot, majd Cilling Szilvia lett az együttes vezetője. Később Szabó Szilvia vette át a csoport irányítását, és 2015 márciusától Száraz Erzsébet vezeti a Nagykéri Mórincát. A tehetséges nagykéri táncosokat jól ismeri az országos népművészeti fesztiválok, kulturális rendezvények közönsége, és nagy sikert arattak a külföldi vendégszerepléseken. A csoport 2012-ben átvette a Szent László Királyi Lovagrend elismerő oklevelét. A Mórincának jelenleg több mint negyven tagja van. Idén tizedik alkalommal tartottak újévi táncháztalálkozót és kalácssütő versenyt Nagykéren, a rendezvénnyel a község minden korosztályát megszólították. A táncházat Szente János, a Mórinca koreográfusa vezette, és érkeztek vendégeik Nagycétényből, Nyitracsehiből, Berencsről és Kálazról. A hagyományőrző tánccsoportba az utóbbi időben szlovák gyerekek is jelentkeztek, lelkesen vettek részt a jubileumi össztáncon, és nagy sikere volt a háziasszonyok kalácssütő versenyének.
Január végén a lévai Reviczky Házban kapott nagy tapsot a csoport, ahol az érsekújvári Kis Zúgó táncosaival léptek fel. Márciusban a Csemadok helyi szervezetének évzáróján lépett fel a Mórinca, őket a csehi tánccsoport, valamint a nagykéri és a nagycétényi citerazenekar váltotta a színpadon.
Legközelebb a párkányi Stilla Pectus női kart mutatjuk be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.